Super Bowlt nyerő Giants-játékos járt a Szőnyi úton

– Jó védelme van.
– Aha, bírom a srácokat. Küzdenek, hajtanak, nem kímélik magukat. Jó, nagyon sokat hibáztak most is, de nem ez a fontos, hanem a lelkesedésük.

– Ami a lelkesedést illeti, Ön is ugyanolyan szenvedéllyel ugrált a pálya szélén, mintha még mindig az NFL-ben játszana.
– Tudja, hogy van ez. Amint ott a pálya és a labda, engem semmi más nem érdekel.

– Pedig a Szőnyi út, ahol most vagyunk, nem éppen NFL-stadion...
– Most, hogy mondja... Na jó, valóban nem az, de engem ez egy másodpercig sem zavar. A játék ugyanaz, még ha a körülmények vagy a színvonal nem is.

– Nem érzi úgy, hogy a képességeihez, a múltjához képest kicsit mélyre került?
– Hogy képzeli?! Nézze csak meg a játékosaimat! Reggel felkelnek, elmennek a munkahelyükre, keményen dolgoznak egész nap. Látja ott azt a két srácot? Ők például vasgyári munkások, és a kimerítő napi meló után még lejönnek edzésre, és a belüket is kihajtják – ez óriási dolog, minden elismerést megérdemelnek ezért. Roppant tisztelem őket. Amíg ilyen áldozatokat hoznak, hogy jönnék én ahhoz, hogy ne vegyem komolyan vagy lenézzem őket?

– Mit szóltak, amikor először tartott edzést nekik? Elvégre nem mindennapos, hogy Super Bowl-győztes játékos eddzen közép-európai amatőr csapatot.
– Eleve nem nagyon hitték, hogy jönni fogok, és később is folyamatosan bizonygatnom kellett, hogy ott leszek legközelebb is, hogy nem fordítok nekik hátat. Mostanra azért már elhiszik, hogy számíthatnak rám.

– Hogyan került ide?
– Amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom az Egyesült Államokat, elkezdtem nézelődni az interneten, és találtam egy honlapot az edzőket kereső európai csapatok elérhetőségeivel. Először Nagy-Britanniában keresgéltem, aztán megkerestek a Vukovitól, én meg úgy voltam vele, végül is miért ne? Olyan helyre akartam jönni, ahol értelmes munkát végezhetek, és magam mögött hagyhatom az Államokat – vissza sem néztem azóta.

– Amikor Európába érkezett, milyen körülményekre számított?
– Azt sem tudtam, mire számítsak, így aztán nem is ért meglepetés. Persze, az NFL más szint, de én nem is ezt kerestem.

– És amennyire tudom, egyébként sem volt mindig csupa csillogás az élete...
– Az már igaz! Rengeteget kellett harcolnom azért, hogy profi játékos legyek. Nehéz gyerekkorom volt, csonka család, szegénység, városi bandák, fegyverek... Egyik helyről a másikra költöztünk, börtönben is voltam – küzdenem kellett keményen, de a futball mindig ott volt, és mindig voltak, akik segítettek rajtam. Sokáig felszerelésre sem volt pénzünk, aztán egyszer végre vehettem magamnak egy cipőt – a világ legbénább márkája volt, de én elmondhatatlanul örültem neki. A pályán pedig mindig keményen dolgoztam, mert tudtam, hogy így kitörhetek abból az életből, amely nem kínált túl biztató jövőt. Sok buktatón jutottam túl, mire NFL-játékos és Super Bowl-győztes lett belőlem.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!