Autósport: magyar siker a Le Mans-szériás versenyzésben

TÓTH KRISZTIÁN MÁRKTÓTH KRISZTIÁN MÁRK
Vágólapra másolva!
2018.08.22. 16:23
null
A Volentér, Janík páros kategóriagyőzelmet aratott (Fotó: Háfra Zsolt)
Volentér Balázs a legutóbbi teszten nyújtott körrekorder teljesítménye után meghívást kapott a cseh Janík Motorsporttól a Közép-európai Endurance Bajnokság (FIA CEZ) múlt hétvégén, a Slovakia Ringen megrendezett futamára. Ezzel sporttörténelmet írt, hiszen ő az első magyar, aki LMP-autóval állhatott rajthoz versenyen.

 

Volentér Balázs megnyerte az első szabadedzést, majd a pénteki időmérőn egyetlen körrel, a hétvége legjobb idejét futva az abszolút pole pozíciót is bezsebelte. A másnapi pilótacserés viadalon Volentér rajtolt az LMP3-as autó volánja mögött, a magyar pilóta nagyszerű tempót diktálva az élen tartotta csapatát és megalapozta a győzelmet, majd fél táv után átadta a kormányt társának, Václav Janíknak, aki megőrizte az első helyet. Abszolút értékelésben a második helyen zárt a magyar, cseh páros.

„Fantasztikus hétvége volt! Már csütörtökön látszott, hogy jó a tempónk, de azt is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Az időmérőn már az első körben megfutottam a hétvége legjobb idejét, amin még tudtam volna tovább javítani, ha nem hibázom" – mesélte a magyar versenyző.

„Kevéssel fél táv után hajtottuk végre a kötelező kiállást és a pilótacserét, a kategória első helyéről adtam át Václavnak a kormányt, aki szintén szuper teljesítményt nyújtott, így sikerült megszereznünk a kategóriagyőzelmet, az abszolút értékelésben pedig a második helyen végeztünk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik