GP3: Kiss Pál 11. az időmérőn, a 21. helyről rajtol

Vágólapra másolva!
2012.07.07. 12:59
Címkék
Kiss Pál Tamás a 11. helyen zárta a GP3-as sorozat silverstone-i állomásának időmérő edzését, de mivel a pénteki szabadedzésen elkövetett szabálytalansága miatt tíz rajthellyel hátrébb sorolják, csak a 21. rajthelyről várhatja a szombat délutáni első futamot.

„Ha röviden kell összefoglalnom az időmérő edzés történéseit, akkor azt mondom, hogy sárga zászló. Pénteken sem volt szerencsém a sárga zászlókkal és ma reggel sem. A végén ahányszor gyorskörön voltam, mindig vagy a 2. vagy a 3. szektorban belengették elém, így nem tudtam tovább javítani a köridőmön. Remélem, délután a kockás zászlónak jobban örülhetek majd" – lendült túl gyorsan a búslakodáson a 21 éves pilóta.

„Az elején rossz beállításokkal futottunk és nem volt elég leszorítóerő az autón, ezért az edzés második felére csökkentettünk a szárnyálláson, aminek köszönhetően a második szett gumin már jó tempót tudtam diktálni. Sajnos azonban az említett sárga zászlós jelzések miatt csak egy gyors kört tudtam futni ezekkel a jó beállításokkal, és hiába álltam egy darabig a 4-5. helyen, ahogy tisztult a pálya, úgy javultak a köridők is, és a végén a többieknek maradt idejük még egy tiszta (sárga zászló mentes) gyors körre, mert pont átérte k még a célvonalon, én viszont már pont nem. Sajnálom a dolgot, mert az első szektorban rendre szinte azonos időt futottam a leggyorsabbal, ezért úgy érzem, legalább a 4-5. helyre odaérhettem volna, ha lett volna még egy tiszta köröm."

A 17.20-kor rajtoló viadalt az Eurosport 2 a műsorára tűzte.

Legfrissebb hírek

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Minden más foci
23 perce

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
24 perce

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
29 perce

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
42 perce

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
1 órája

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik