GP3: esős futamra számít a Silverstone-ban készülő Kiss

2012.07.05. 11:11
Címkék
Két napja Silverstone-ban, a hétvégi futam helyszínén, de egyelőre még a szimulátorban készül a Formula-1 egyik betétfutamának tekinthető GP3-as mezőny egyetlen magyar pilótája, Kiss Pál Tamás. Mindez elősegíti az akklimatizációját éppen úgy, mint a pálya minél tökéletesebb megismerését.

„Természetesen most a silverstone-i pályán gyakoroltam, hogy minél inkább a fejemben legyen a vonalvezetése a hétvégére – számolt be az eddig eltelt két napjáról a brit Atech versenyzője. – Úgy gondolom, hogy eredményes volt ez a felkészülés, és nagyon élveztem minden egyes kört, amit a szimulátorban megtettem. Az edzéseket száraz pályán kezdhettem meg, utána viszont már szemerkélt az eső. A hétvégére is szinte végig ilyen időt jósolnak, úgyhogy várhatóan esős futamaink lesznek. Ez nekem egyáltalán nincs az ellenemre, mert alapvetően szeretek esőben versenyezni, mivel ilyenkor kicsit nagyobb az egyéni szabadság. Persze esőben is fontos, hogy jól legyen beállítva az autó, de ilyenkor talán kicsit több múlik a versenyzők egyéni képességein, mint máskor, normál körülmények között."

Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
2 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
3 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
3 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
3 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
4 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
4 órája