Lónyaiék a nemzetközi mezőnyben is megállták a helyüket

T. A.T. A.
2012.05.21. 14:24
null
Lónyaiék sok újat kipróbáltak, és tanultak a tapasztalataikból
Címkék
Nem minden a helyezés, a jó tempó sokkal fontosabb. Meg az, hogy az ember komfortosan érezze magát a versenyautójában. A Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán kettős számára ez volt a kapuvári hétvége, a tereprali országos bajnokság második futamának tanulsága.


Lónyai (aki végül hetedikként végzett az abszolútban, és negyedikként kategóriájában) újabb értékes pontokkal és persze tapasztalatokkal gazdagodott.

„Szombaton nem találtuk a tempót, emiatt kicsit nagyobbak voltak a különbségek az élmezőnyhöz képest, mint szerettük volna. Aztán vasárnap reggel felébredtünk, és mintha minden megváltozott volna: az előző időinkkel összehasonlítva két-három perceket javultunk, és egész máshol volt a helyünk a mezőnyben, mint előző nap. Azzal már elégedett voltam” – mondta a Nissan Pickup pilótája, aki az összetettben ugyan egy helyet hátracsúszott (a magyar bajnok Fazekas Károly ledolgozta a technikai malőr miatt összeszedett hátrányát), mégis sokkal elégedettebb volt, mint egy nappal korábban.

„Nagyon szeretek a Rábaközben versenyezni, valódi terepralis kihívást jelentenek az itteni pályák, igaz, kellett hozzájuk a jól felkészített autónk, ami a csapat érdeme. Megmutattuk, hogy a nemzetközi középmezőnyben is megálljuk a helyünket, a magyar értékelésben pedig mostani pontjainkkal sikerült a topversenyzőket megközelíteni. Várjuk a folytatást” – összegzett Lónyai, aki két verseny után az abszolút értékelésben a hatodik, kategóriájában pedig a negyedik helyet foglalja el a bajnokságban.

„Csalóka volt a szombatunk, azt hittük, jól mennek a dolgaink, mégis sokat kaptunk az élmezőnytől minden egyes szakaszon – erősítette meg a fent elhangzottakat a navigátor Garamvölgyi Zoltán. – Este megbeszéltük a napot, s vasárnap már sokkal, de sokkal jobban mentünk, lényegesen bevállalósabbak, vagányabbak voltunk.”

A vagányságnak (meg talán az éjszakai esőnek és a kissé felázott pályáknak) az lett az eredménye, hogy Lónyaiék látványosan felgyorsultak, és akkor már a pilóta arcán is felvillant egy-egy mosoly.

„Az északi pálya annyira gödrös volt, hogy kirázta a fogunkból a tömést, nem lehetett rajta egy jóízűt menni. Egyik lyukból estünk a másikba, csoda, hogy senki sem végezte a csatornában. A délit viszont nagyon szerettük, vérbeli terepralipálya volt, technikás, jól autózható. Így jól kiegészítette egymást a kettő. Remekül éreztük magunkat, sok újat kipróbáltunk, s ha tanulunk a mostani tapasztalatokból, azt hasznosíthatjuk a következő versenyen” – tette hozzá Garamvölgyi.

LÓNYAI ÉS GARAMVÖLGYI SZEREPLÉSE AZ OB 2. FUTAMÁN

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
1 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
2 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
2 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
2 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2 órája