Kiss Pál Tamás először versenyez Monacóban

2012.05.23. 19:52
null
Kiss Pál Tamás Wokingban készült fel az idei második GP3-as hétvégére
Címkék
A hét végén az év egyik fénypontja következik Kiss Pál Tamás számára, a GP3 mezőnye ugyanis először látogat el a legendás monte-carlói utcai pályára. A brit Atech CRS magyar pilótája a felkészülésnek is megadta a módját, hiszen a Formula–1-es McLaren-istálló wokingi főhadiszállásán gyakorolta be a pálya nyomvonalát csapata GP3-as szimulátorában.

 

„Rövid időn belül másodszor is szerencsém volt ellátogatni a McLaren főhadiszállására, ahol ismét rengeteg időt töltöttem a csapat GP3-as szimulátorában. Körülbelül 50-60 kört mentem, méghozzá Monacóban, a hétvégi versenyünk helyszínén, ahol most versenyzem majd életemben először – számolt be legújabb wokingi élményeiről a 21. életévét múlt szombaton betöltő pilóta. – A nyomvonalat már kívülről fújom, meglátjuk, milyen lesz élőben. Biztosan nem lesz egyszerű a valóságban ilyen tempóval száguldani a falak között, de a szimulátorban eltöltött idő mindenképp a hasznomra válik majd a hétvége során, és hát mindig úgy készül az ember, ahogy tud."

„Az utcai pályákról Valenciát leszámítva eddig nincs sok tapasztalatom, így Monaco teljesen új kihívás lesz számomra minden szempontból, de már alig várom. Noha én még egyszer sem versenyeztem itt, a versenymérnököm a GP2-ben és a Formula–1-ben is végigcsinált már nem egy Monacói Nagydíjat, így az ő tapasztalatai aranyat érhetnek majd a hétvégén. Annak is nagyon örülök, hogy a korábbi F1-es pilóta, a jelenleg a Pirelli tesztpilótájaként dolgozó Lucas di Grassi is segíteni fog minket tapasztalataival. Együtt fogjuk bejárni a pályát, és mindent elmond majd nekünk, amit csak tud a monacói nyomvonal apró trükkjeiről" – árult el néhány érdekes részletet a magyar versenyző.

„Ez a verseny egyértelműen az év egyik csúcspontja lesz számunkra, hiszen az első monacói versenyt mindenki nagyon várta már a GP3 mezőnyéből, én pedig a barcelonai nyitány után különösen is örülök, hogy máris itt a javítási lehetőség. Úgy gondolom, az mélypont volt számunkra, és ennél már csak jobb jöhet a folytatásban. Az időmérőn most a szokásosnál is fontosabb lesz jól szerepelni, mivel a szűk pályán szinte lehetetlen lesz előzni a futamokon, ezért a rajthely rengeteg mindent meghatároz majd. Nagyon észnél kell majd lenni az egész hétvége ideje alatt, és folyamatosan kell lopni a távolságot az autó és a falak között, csak arra kell nagyon figyelni, hogy ez egyszer se csapjon át mínuszba, mert akkor baj van!" – zárta jókedvűen nyilatkozatát Kiss Pál Tamás.

A monacói hétvége programja csütörtökön 18 óra 15 perckor a szabadedzéssel kezdődik, szombaton 17 óra 55 perckor a második futammal zárul a GP3 mezőnye számára, vagyis lényegében minden egy nappal korábbra csúszik a megszokottakhoz képest.

Legfrissebb hírek

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
13 perce

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
14 perce

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics Kupa első napját

Egyéb egyéni
15 perce

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
40 perce

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
45 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
47 perce

Kajak-kenu Eb: Kőhalmi Emese győzött 1000 méteren, Lucz Anna ezüstérmes lett 200-on

Kajak-kenu
1 órája

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik