Dakar-rali: Le Havre-ban rajtszámot osztottak, kompra tették az autókat

Vágólapra másolva!
2011.11.24. 18:02
Címkék
A Dakar-ralin induló versenyzők az elmúlt két nap során Le Havre-ban teljesítették az előzetes gépátvételt, és leadták a versenyjárműveket a francia kikötőben. A komp hamarosan elindul, és három hét alatt szeli át az óceánt, mire megérkezik Argentínába.

A Dakar-ralit 2009 óta Dél-Amerikában rendezik meg, ezért a csapatoknak egy hónappal a rajt előtt el kell szállítaniuk a járműveket Le Havre-ba, hogy hajóval átvigyék őket a verseny helyszínére. Az előzetes gépátvétel november 21–22-én zajlott le, korábban mindezt egy nap alatt bonyolították le, de ezúttal sokkal több európai csapat nevezett, mint az előző években.

Minimális technikai átvétel is volt a kikötőben, amelyet egy 140 fős személyzet irányított: ellenőrizték a biztonsági felszereléseket és felmatricázták az autókat. Összesen 680 járművet kellett így átvizsgálni (versenyjárművek, szervizegységek, sajtó és szervezői autók).

A magyar résztvevőknek kedden kellett megjelennie Le Havre-ban, és a két csapat egyszerre teljesítette az átvételt. Szalay Balázs és Sebestyén Sándor versenyautója, valamint a Darázsi Zsolt által vezetett versenykamion és a többi szervizjármű egymás után állt be a sorba. Az Opel Dakar Team versenyzője a 334-es, a 4x4 Off-Road Club párosa pedig a 432-es rajtszámot kapta.

Legfrissebb hírek

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
21 perce

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
5 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
7 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
10 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
11 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
12 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
13 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik