Michelisz visszatér a szép emlékű portói utcákra

2011.07.01. 08:03
null
Michelisz remélhetőleg Portóban nem kényszerül a rajtrács végére – bár a rajtszámtartó lányok ott is szépek
Címkék
A hét végén a portugáliai Portóban érkezik el féltávjához a túraautó-világbajnokság 2011-es idénye. A Zengő Dension Team színeiben induló Michelisz Norbert két év után visszatér egyik legnagyobb sikerének színhelyére, a szűk, de gyors városi pályára.

Szoros küzdelem várható Portóban, a bajnokság hatodik fordulójában, hiszen egy autó kivételével mindegyik versenyző az idei szabályok szerint épített 1.6 literes turbómotorral indul Portugáliában. Az esélyek kiegyenlítése érdekében a Michelisz Norbert által is vezetett BMW 320 TC csak 30 kilogramm büntetősúlyt kap, míg a Sunred SR León 1.6T (valójában Seat, csak éppen a gyár már nem adja a nevét a projekthez) minimum súlyából 20 kilogrammot engedtek is.

Stefano D'Aste személyében visszatérőt is köszönthet a mezőny, az olasz pilóta BMW 320 TC-vel áll rajthoz idén először a WTCC-ben.

„A portugáliai hétvége igazi csemege lesz a nézőknek és versenyzőknek egyaránt – mondta Michelisz Norbert, aki 2009-ben Portóban harcolta ki élete második WTCC-szereplését, köszönhetően a Seat León Európa-kupa vasárnapi futamán aratott győzelmének. – A pálya annyira összetett vezetést igényel, hogy nem lehet előre megmondani, milyen karakterisztikájú autók lesznek előnyben. Ráadásul közel fekszik a tengerparthoz, így az időjárás nagyon hirtelen változhat. Ez az egyik legjobb városi pálya, ahol valaha indultam. Itt várhatóan kiderül, hogy kik az igazán jó versenyzők."

Az 50 pontjával az összetett 8. helyén álló Michelisz felfüggesztett rajtbüntetéssel vág neki a viadalnak, ezért vigyáznia kell Portóban.

Péntek kora délután a teszttel veszi kezdetét a száguldás, szombaton a délutáni időmérőt 16 órától az Eurosport2 közvetíti. A vasárnapi első versenyt 13 órától, a másodikat 17.30-tól közvetíti élőben az Eurosport.

Legfrissebb hírek

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
37 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
1 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
9 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
9 órája