Kiss Pál Tamás negyedik lett a vizes aszfalton

2011.07.24. 15:54
null
Kiss Pál Tamás mindkét futamon pontot szerzett a Német Nagydíjon<br />
Címkék
Kiss Pál Tamás a pole pozícióból indulva a negyedik helyen ért célba a GP3-as széria nürburgringi állomásának második futamán. A Right Guard Racing motorsportprogram húszéves versenyzőjének ezzel a szombati első futam után ma is sikerült pontot szereznie.

Barátságtalan, esős idő várta a pilótákat vasárnap reggel a Nürburgringen. A versenyzők a rajt előtt, nyitott boxutcánál autóztak két kört, Kiss Pál már ekkor érezte, hogy nem volt meg a megfelelő tapadás.

A rajt összességében kicsit óvatosabbra sikerült, főleg az élről induló versenyzők törekedtek arra, hogy minél kevesebb ideig forogjon ki a kerék a meglehetősen vizes aszfalton. Rögtön csata alakult ki az élen, az első kanyar után a magyar csapattársa, Aaro Vainio vezetett, de őt két kanyar után vissza tudta előzni Kiss. Ezután Valtteri Bottasnak sikerült megelőznie Tamást, aki próbálta rögtön visszavenni a vezetést, hogy ő diktálhasson, de Bottas olyan íven autózott, hogy ezt lehetetlenné tette.

Honfitársunk néhány kör után a negyedik helyen autózott, és innen nem is tudott előrébb kerülni, mert az elején érezhető tapadásprobléma megmaradt gyakorlatilag az egész futam alatt, így nem sikerült javítania a köridőkön. Valószínűleg ezekkel a beállításokkal egy félszáraz pályán működött volna igazán jól az autó, az esőgumik nem voltak megfelelő mértékben kihasználva. A végén aztán, ahogy az aszfalt kezdett lassan fölszáradni, egy fokkal gyorsabb tudott lenni a Tech 1 Racing magyar pilótája, de javításra már nem volt ideje. A negyedik hely ismét pontokat hozott neki; az összetettben 11 ponttal a 12. helyen áll.

A győzelmet a finn Valtteri Bottas szerezte meg a pontversenyben élen álló Alexander Sims, valamint Nigel Melker előtt – a tizedik viadalon a tizedik győztest avatták az idei GP3-as sorozatban.

Kiss Pál Tamás így látta a Német Nagydíjat: „Jó szabadedzéssel indult a hétvége, amit egy kevésbé jól sikerült szabad- és egy szintén nem túl jó időmérő edzés követett. Az első futamon nagyon jó helyet sikerült elérnem. Jobb eredményt vártam ma, reméltem, hogy a dobogón tudok maradni. Persze, örülök a pontszerző helynek, de egy picit rossz érzés, hogy nem igazán találtuk el az esőbeállításokat. A hibákból levontuk a következtetéseket, és azokat orvosolva szeretnék a jövő hétvégén, a Hungaroringen minél jobb eredményt elérni."

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
5 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
5 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
6 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
6 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik