Michelisz felkészült a hosszú monzai egyenesekre

2011.05.13. 11:29
null
Michelisz Norbertnek eddig szép emlékei vannak Olaszországból
Címkék
A hét végén az olaszországi Monzában folytatódik a túraautó-világbajnokság (WTCC), a mezőnyben természetesen Michelisz Norberttel, a Zengő Dension Team versenyzőjével.

A BMW 320 TC-t vezető pilóta harmadszor fog Monzában szerepelni: 2008-ban a SEAT Leon Európa-kupa hétvégéjén harcolta ki élete első WTCC-vendégszereplését, 2010-ben pedig már a világbajnokság állandó résztvevőjeként az olaszországi futamon lett először a legjobb újonc versenyző.

Három héttel ezelőtt Michelisz egy hetedik és egy nyolcadik helyet szerzett élete első BMW-s versenyhétvégéjén a belgiumi Zolderben, a privát versenyzők számára kiírt Yokohama Drivers' Trophyban viszont a hétvége összesítése alapján a legtöbb pontot gyűjtötte.

„Minden pályán fontosak azok a szakaszok, amelyeket viszonylag hosszú egyenesek követnek, és Monzában kivétel nélkül ilyen kanyarokkal találkozunk – mondta Michelisz az istálló futamelőzetesében. – Ráadásul a középső részen iszonyú trükkös a két Lesmo, amit az ember ránézésre nem is tud teljesen felmérni, de amikor odaér, rájön, hogy mennyire nehéz megfelelően beállítani az autót. Törekedni kell a jó végsebességre, de a kanyarokban stabilnak kell maradnia az autónak. Ilyen szempontból a monzai pálya óriási kihívás, versenyzőnek és mérnöknek egyaránt."

Az idén az olaszországi lesz az utolsó verseny a vb hungaroringi állomása előtt, a mezőny június első hétvégéjén látogat el Mogyoródra.

Az olaszországi időmérő edzést szombat délután az Eurosport2 élőben közvetíti 14 órától, a vasárnapi futamok pedig az Eurosporton láthatók szintén élőben, 12.30-tól.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Nigéria

Kosárlabda
5 perce

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
16 perce

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
30 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
31 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
34 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
1 órája