Autósport: Kiss Pál Tamás harmadikként zárta a brit sorozatot

2010.10.11. 19:21
Címkék
A harmadik helyen zárta Kiss Pál Tamás a brit Formula Renault-sorozatot, amely a hét végén ért véget Brands Hatchben. A 19 éves magyar versenyző nem marad a szériában, jövőre a brit F3-as vagy a GP3-as sorozatban folytathatja.

Kiss Pál Tamás még bajnoki esélyekkel érkezett meg az idényt záró dupla futamra, de semmi sem jött össze az egykor F1-es futamoknak is otthont adó pályán, a magyar fiú az idén először, aztán másodszor kiszorult az első tízből. Az első futamon lefulladt a rajtnál, és 12. lett, a másodikon pedig szintén az indulásnál kicsúszott, és hiába futotta meg az idén először a verseny leggyorsabb körét, csak a 14. helyen ért célba.

Végül a svéd Tom Blomqvist (465 pont) és a brit Lewis Williamson (459) mögött 417 ponttal harmadikként zárta a szériát, amelyben tavaly 13. lett. S hogyan tovább?

„Formula–3-as, illetve GP3-as csapatok is megkerestek, hogy a következő hetekben teszteljek náluk – mondta a Hell Racing Team versenyzője. – Mostani istállóm, az ATECH is elvinne GP3-as csapatának estorili gyakorlására. Ha sikerülne szerződést kapnom valamelyik kategóriában, az nagy előre lépés lenne, garantálná a fejlődésemet. Ezek a meghívások egyelőre egyfajta ismerkedést jelentenek köztem és a csapat, illetve az autó között, és bízom abban, hogy helyt tudok állni a teszteken. Novemberre eldől, hol folytatom, mert jelen pillanatban csak annyit tudok, hogy nem maradok a brit Formula Renault kategóriában."

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
52 perce

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
56 perce

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
1 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
1 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
1 órája