Tereprali: tapasztalt versenyző lett Benik Balázs új navigátora

2010.06.02. 12:23
Címkék
Benik Balázs eddigi navigátorának sérülése miatt új mitfahrerrel áll rajthoz. Új kollégája Horn Albert lett, aki korábban is a tereprali szakágban versenyzett – Fazekas Károlynak diktálta az itinert.

Lukács József, Benik Balázs eddigi navigátora a legutóbbi ob-futamon szenvedett gerincsérülést, és bár már jobban érzi magát, egyelőre még nem ülhet versenyautóba.

„A korábbi navigátorom, Lukács József jobban van, megkapta a fűzőjét, és már dolgozik, de azért nem olyan daliás a járása, mint korábban, és hát autóversenyzésről egyelőre szó sem lehet – mondta Benik Balázs. – Úgyhogy találnunk kellett valakit a jobb egybe. Szalay Balázs segített a választásban, megismertem Horn Albertet, vagyis Bercit, akivel együtt teljesítjük a következő, fábiánsebestyéni futamot. A továbbiakról majd később beszélünk, attól is függ a jövő, Berci hogyan tudja beleilleszteni a programjába azt, hogy velem autózik" – nyilatkozta Benik Balázs a felixpromotion.hu-n.

Horn Albert, az új navigátor már jól ismeri a tereprali szakágat, és a szervizelésben is tapasztalt. Úgy gondolja, Benik Balázsnak jó esélye van a terepraliban, ugyanis míg régen inkább kalandos dagonyázások voltak a versenyek, most a gyorsaságé lett a főszerep, így a raliból érkező Benik jól használhatja az ott megszerzett tapasztalatait.

„Balázs nagyon jó autóversenyző, rettenetesen gyors és pontos – ami nagyon nagy dolog. Megkockáztatom, nincs még egy ilyen gyors pilóta a mezőnyben, ám a terepraliban gyakran nem ezen van a hangsúly, meg kell találni az egyensúlyt. A kérdés az, hogyan tudom majd visszafogni Balázst, hogy csak éppen annyira menjen gyorsan, amilyen tempóval még célba lehet érni, mert bár eszement a rohanás a terepraliban, az útvonal továbbra is titkos, szóval érhetik az embert meglepetések..." – mondta Horn Albert, aki a jövő hét végén, június 11. és 13. között, a fábiánsebestyéni országos bajnoki futamon áll rajthoz Benik Balázzsal.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
7 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája