Motorcsónak: kuvaiti siker, Cserni pontszerző lehet az F2-es vb-futamon

2010.06.13. 19:22
Címkék
A kuvaiti Juszef al-Robajan nyerte meg vasárnap a Dunaújvárosban rendezett F2-es motorcsónak világbajnoki futamot, amelyen 11 országból 16 versenyző vett részt.

A szombati időmérő edzések után kiderült, hogy a két magyar közül a mohácsi Kovács László a 13., a dunaújvárosi Cserni Béla a 15. helyről vághat neki a 40 körös küzdelemnek. Rögtön a vasárnapi rajtot követően két alkalommal több hajó is ütközött, köztük Kovácsé is, aki így kénytelen volt feladni a versenyt.

A kuvaiti al-Robajan rajt-cél győzelmet aratott, mögötte a brit testvérpár közül a háromszoros világbajnok Colin Jelf végzett a második helyen, megelőzve Owen Jelfet. A kölcsönhajóval, kölcsönmotorral és kölcsöncsigával induló Cserni Béla taktikus versenyzéssel a 10. helyen ért célba.

A leintést követően a versenyigazgatóság két, Cserni előtt végzett pilótát kizárt, így a magyar versenyző – ha nem adnak helyt az óvásoknak – a 8. helyre léphet előre, ami három világbajnoki pontot ér.

 UIN F2-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 1. FUTAM, MAGYAR NAGYDÍJ
1. Juszef al-Robajan (kuvaiti)
2. Colin Jelf (brit)
3. Owen Jelf (brit)

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
5 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
5 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
6 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
6 órája