Vitorlázórepülő-vb: minden eddiginél nagyobb versenyt rendeznek Szegeden

MTI MTIMTI MTI
2010.05.31. 12:12
Címkék
A nevezések alapján az eddigi legnagyobb vitorlázórepülő-világbajnokságot rendezik meg a nyáron, Szegeden: a július 20. és augusztus 7. közötti eseményen 32 országból 150 induló küzd majd a helyezésekért a különböző kategóriákban.
A hazai sportági szövetség (MVSZ) hétfői tájékoztatása szerint a versenyen technikai újdonságokat is bevetnek, a repülőtéri kivetítőkön keresztül élő adásban lehet követni az eseményeket műholdas nyomkövetők és műholdas telefon-összeköttetés segítségével, sőt a világ bármely pontján élő érdeklődő szurkolhat kedvencének az interneten keresztül közvetített élő online adásban. További különlegessége a viadalnak, hogy az Alföld teljes területe fölött lehet repülni, megnyitva a román és szerb légtereket is a versenyzők előtt. Gönczi Péter szövetségi kapitány a hazai esélyeket illetően optimista, mivel a válogatottban több korábbi világbajnok és jelenlegi nemzetközi csúcstartó kapott helyet. A 31. FAI vitorlázórepülő-vb-n magyar részről három osztályban heten indulnak. A szakvezető éremszerzésre számít a 18 méteres osztályban Szabó Pétertől és Verebélyi Zoltántól, akárcsak a 15 méteresben Gulyás Györgytől, aki a két éve Berlinben kiharcolt vb-címét hazai környezetben védheti meg. Utóbbi kategóriában szerepel még Laurinyecz Sándor és Tamás Ferenc, míg a szabadosztályban indul a két éve 1250 km-es háromszög pályán, Namíbiában sebességi világrekordot repülő Hegedűs László, illetve Tülkös János.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája