Hó és homok ura

2010.01.14. 00:33
Címkék
Guerlain Chicherit (autóval) és Frans Verhoeven (motorral) is idei első szakaszgyőzelmét aratta a Dakar-ralin, amelynek szerdai napja könnyűnek tűnt, végül azonban éppen a gyorsasága miatt vált veszélyessé.
Fent is, lent is dolgoztak a lóerők (Fotó: Reuters)
Fent is, lent is dolgoztak a lóerők (Fotó: Reuters)

Öt évvel ezelőtt kezdődött. A holland kőműves békésen endurózgatott a hazájában, mígnem a fejébe vette (valószínűleg a holland kamionosok akkori sikerei láttán), hogy ki kellene próbálnia magát a világ leghosszabb és legnehezebb tereprali-viadalán. Frans Verhoeven tehetségét (meg kitartását és szívósságát) bizonyítja, hogy élete első versenyén a 16. helyen végzett, s innen már szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy Cyril  Despres vízhordója legyen, majd megalapítsa saját csapatát. Az idén többek között vele tért vissza a BMW a sportágba, s szerdán megszületett a márka újkori történetének első szakaszgyőzelme is (Verhoevennek ez már a harmadik).

„Örültem, amikor vége lett az etapnak, mert az utóbbi két-három napom elég érdekesen alakult. Új a motorom, nem ismertem még teljesen, de napról napra javul a helyzet, úgyhogy szerdán már tényleg gyorsan tudtam menni vele” – mondta Verhoeven, aki sokat motorozott Alain Duclos porában, de végül meg tudta előzni. Ami a többieket illeti: jó néhányan követték az eltévedő Marc Comát, s miután visszatértek a helyes útra, attól kezdve együtt motoroztak, amit az összetett éllovas Cyril Despres nagyon élvezett. Hogyne élvezett volna, hiszen ő mindössze nyolcvan métert tett meg fölöslegesen (mire odaért a kritikus ponthoz, a többiek már visszafelé jöttek), s minden egyes nappal közelebb kerül a hőn áhított harmadik Dakar-győzelméhez. Pedig ezúttal nem óvatoskodott, elárulta, a reggeli rajtnál leszállt a szeme előtt a vörös köd.

„Nem tudtam visszafogni magam, egyszerűen csak élvezni akartam a száguldást, s olykor tényleg kétszázhúsz fölött repesztettem” – mondta Despres, ám arról nem szól a fáma, mit kapott ezért este a csapatfőnökétől… A motorosokhoz kapcsolódó hír, hogy a szervezők információi szerint túl van az életveszélyen Luca Manca, aki múlt csütörtökön szenvedett súlyos balesetet (koponya- és tüdősérüléssel szállították kórházba).

Az autósoknál Guerlain Chicherit megszerezte idei első szakaszgyőzelmét. A francia fenegyerek a havas hegyeket legalább annyira kedveli, mint a homokdombokat (négyszeres extrémsí-világbajnok), és úgy tűnik, nemcsak kedveli a terepautózást, egyre jobban is műveli. Jót tett neki, hogy összeült a tapasztalt svéd navigátor hölggyel, Tina Thörnerrel. Úgy látszik, ő képes visszafogni a forrófejű fiatalembert (bár ennek némiképp ellentmond, hogy szerdán száz métert autóztak kilincs a kilincsen al-Attijahhal, mert vetélytársa nem akarta őket elengedni), így kevesebbszer vannak a boruláshatáron, és eddig még egyszer sem kellett őket tetőről talpra állítani. Ami az élmezőnyt illeti: Carlos Sainz előnye 4 perc 28 másodpercre csökkent katari csapattársával, Nasszer al-Attijahhal szemben. Ez részben két defektje miatt volt, másfelől Mark Millert követve a nagy porban több fának is nekiment, s az egyik karambol során leszakadt Touaregje tetejéről a légbeömlő nyílás – vagyis nagyjából megnyílt a kocsi teteje. Más kérdés, hogy bár azt hitte, könnyű napja lesz, végül al-Attijah sem volt nyugodt a célban, ugyanis a porban fának ütközött, és kevés híja volt, hogy nem borult fel.

Izgalmas nap volt, s a továbbiakban sem unatkozhatunk, hiszen a két VW-pilóta egyre kiélezettebb csatát vív. S Carlos Sainz ideges – legalábbis al-Attijah erre célzott.

A motorosoknál a szerb színekben induló Saghmeister Gábor a 62. helyen ért célba, összetettben pedig a 63. helyen áll.

DAKAR-RALI, 11. SZAKASZ 
AUTÓSOK
1. Guerlain Chicherit (francia, BMW) 2:34:51 ó
2. Orlando Terranova (argentin, Mitsubishi) 30 mp hátrány
3. Giniel De Villiers (dél-afrikai, Volkswagen) 39 mp h.
ÖSSZETETT
1. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 39:16:55 ó
2. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) 4:28 p h.
3. Mark Miller (amerikai, Volkswagen) 23:50 p h.
 
MOTOROSOK
1. Frans Verhoeven (holland, BMW) 2:44:50 ó
2. Jonah Street (amerikai, KTM) 3 mp h.
3. Alain Duclos (francia, KTM) 1:25 p h.
ÖSSZETETT
1. Cyril Despres (francia, KTM) 42:05:10  ó
2. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 1:20:54 ó h.
3. Francisco López (chilei, Aprilia) 1:22:34 ó h.
Csütörtökön San Juanból San Rafaelbe hajt a mezőny, az út teljes távja 796 km lesz, ebből 368 km a mért szakasz hossza.

 

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
8 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
28 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája