Éjszakai driftverseny Kakucson!

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 13:39
null
Éjjel sincs menekvés! (Fotó: Kis Endre)
Címkék
A profi és a feltörekvő driftversenyzők nemzedéke az idei évben utoljára megy kilinccsel előre, méghozzá nem is akármilyen körítéssel! A DriftGP Hungary október 1-jén egy éjszakai futamra invitálja a nagyérdemű közönséget a kakucsi versenypályára. Nem kell megijedni, Kakucs közelebb van, mint gondolnánk! Budapestről 35 km és mintegy 25 perc. Még a tököli reptér driftarénája is messzebb van, ha hiszik, ha nem!


A szervezők a régi hagyományoknak megfelelően az eredeti drift nyomvonalon rendezik meg mindkét kategória versenyét! Ez azért is jó, mert a pályán az értékelt kanyarokra tökéletes panoráma tárul az 1000 fős lelátókról! A nézők előtt KakucsRing kapuja délután kettő órakor nyílik, nem sokkal később pedig máris kezdődnek a kvalifikációs körök, majd a street kategória versenye. Késő délután 6 óra magasságában Drift Taxi várja a merészebb és bevállalós utasokat, majd következik a nap főattrakciója, a Night Drift, azaz az éjszakai csapatás hazánk profi pilótáival. A kivilágított arénában este 10 óráig gyűrik egymást a versenyzők és döntik el az idei év összetett győztesét ebben a sorozatban. De nem csak a Night Drift bajnokát avatják, mivel a versenyek után itt kerül sor a Hell Országos Drift Bajnokság, a gymkhana szakág és a gyorsulási futamsorozat éves díjátadó ünnepségére egy hatalmas fűthető party sátorban, ahol a bulizni vágyó fiatalokat Live DJ várja majd jobbnál jobb zenékkel. A Carstyling Tuning és Autó Szépségverseny idei díjazottjai is jelen lesznek természetesen csodaszép paripáikkal, hogy átvegyék ők is jól megérdemelt győzelmi trófeájukat.

A vénasszonyok nyarában tehát egy utolsó kellemes kis autós program és esti buli következik október 1-jén Kakucson a KakucsRingen!

NIGHT DRIFT KAKUCSON

RENDEZVÉNYINFORMÁCIÓK:

Programterv:
14:00-tól Nézői kapunyitás
14:30-16:30 Kvalifikáció Pro+Street
16:30-18:00 Hell OB Street - Döntő
18:00-18:30 Drift Taxi
18:30-19:00 Versenyzői felvonulás - PRO Top16
19:00-22:00 Night Drift Pro - Döntő
22:00-tól Díjátadó és esti Buli - Live DJ

Belépő: 1.500,- Ft
10 éves korig szülői felügyelettel ingyenes!
Nyereményjáték belépőjegyekért és egy 22 ezer Ft értékű ajándékért:
http://drifting.hu/hir/kakucsi-ejszakai-drift-verseny-nyeremenyjatek

Megközelítés autóval:

Budapestről M5-ös autópályáról az inárcsi pihenőhelynél kell lehajtani. Inárcsot elhagyva Kakucsra beérve a Fő útról balra kell fordulni a templomnál (Monori u.), majd egyenesen a temető mellett elhaladva tovább menni. Az autópályát felüljárón átszelve érkezünk meg ezek után KakucsRingre.

Kecskemét felől M5-ös autópályáról Újhartyánnál kell lehajtani (Dabas-Szolnok leágazás). Az autópálya lehajtó után Dabas irányába kell fordulni a 405-ös úton , majd kis idő múlva jobbra Újhartyán-Kakucs felé. Újhartyánt elhagyva Kakucsra beérve a Fő útról jobbra kell fordulni a templomnál (Monori u.), majd egyenesen a temető mellett elhaladva tovább menni. Az autópályát felüljárón átszelve érkezünk meg ezek után KakucsRingre.

Megközelítés tömegközlekedéssel: menetrend szerinti buszjárattal vagy vonattal

Térképek:
http://driftgp.blog.hu/media/image/2011Kakucs/terkep.jpg
http://driftgp.blog.hu/media/image/2011Kakucs/terkepkakucs.jpg

Szálláslehetőségek:
Bodrogi Kúria: http://www.bodrogikuria.hu
Bagolyvár Vendégház: http://www.bagolyvar.net/
Fehérgalamb Panzió: http://www.fehergalambpanzio.hu/
Vénusz 1/2 Inárcsi pihenőhely - M5: http://www.dabas-motel.hu/panzio.html

Facebook: http://www.facebook.com/driftgp.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik