csupasport bannerhátsófüves banner

Spartathlon-kvalifikációt ért a Korinthoszon aratott győzelem

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.05. 20:54
null
Puskás Máté nehezen viselte a nagy meleget, volt, hogy megszédült, de 14:55:18-as idővel így is megnyerte a Korinthosz 160 kilométeres távját.

Történelmi sikert aratott, megnyerte a Korinthoszon utoljára kiírt százhatvan kilométeres távot.

Mi volt a célja a rajt előtt?

A teljesítés. Továbbá annak örültem volna, ha tizenöt óra negyvenöt percen belül beérek a célba, ez ugyanis kvalifikációt ér a Spartathlonra. Szerencsére sikerült. Verseny közben láttam, hogy tizenöt órán belül is beérhetek, ez elképesztően motivált, nyomtam is neki. Örömmel láttam a célba érkezve, hogy tizennégyessel kezdődik az időm.

Milyen volt a futás?

Napközben nagyon meleg volt, bár ez nem lepett meg minket, a Korinthoszon ez szokott lenni, mindannyian megküzdöttünk vele.

Hatvan kilométer környékén jött egy probléma, az egyik frissítőponton megszédültem, éreztem, hogy magas a vérnyomásom.

Kis pihenő után folytattam, visszavettem a tempóból, vártam, hogy Bajára érjek, abban bíztam, az erdőben magamra találok. Levettem a hosszú ujjút, felvettem egy trikót, ekkor sokkal jobban kaptam levegőt, jött egy ki szellő, ami nagyon jólesett. A fordítónál aztán megelőztem Szkridon Gellértet, ekkor átvettem a vezetést. Innentől nem a meleg okozta a legnagyobb nehézséget, hanem maga a táv. Éjszaka aztán elkapott a zuhogó eső, ám jó élményként éltem meg, élveztem. Azzal nem jutottam volna előbbre, ha panaszkodom az időjárásra, próbáltam pozitívan nézni a helyzetet, ennek tudatában haladtam a célom felé.

Mi volt a legnehezebb?

A hatvan kilométer környékén érkező hullámvölgy. Bevallom, megijedtem, volt egy pillanat, amikor elsötétült minden, és megszédültem. Nem láttam semmit, éreztem, hogy magas a pulzusom és a vérnyomásom. Korábban, a Korinthosz nyolcvan kilométeres távján már előfordult velem ilyen, akkor is megijedtem, és kiszálltam a versenyből. Most rutinosabb vagyok, tudtam, hogy elmúlik a probléma, így folytattam. A hatvan és hetven közötti időszakot csak túl akartam élni, ekkor visszavettem a tempóból. Aztán magamra találtam, és új erőre kaptam.

Milyen céljai vannak?

Márton Attilával május vége óta dolgozunk együtt, ez volt az első közös versenyünk, elég jól sikerült. Ez is azt mutatja, hogy jó úton járunk. Sokat jelent nekem, hogy ő kísért a Korinthoszon, és az is, hogy személyesen ott van az edzéseimen.

A jövőben pályaversenyekben gondolkozunk, ötven és száz kilométeres, valamint hatórás megméretéseket nézünk ki.

Azzal, hogy meglett a Spartathlon-kvalifikáció, jövőre jó eséllyel ott leszek, de az amerikai Western States Endurance Run százhatvan kilométeres távja is eléggé vonzz.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
12 órája

Közel a kihüléshez, kísérő nélkül teljesítette a Spartathlont

Csupasport
2025.10.01. 16:22

Lányai is segítették, hogy teljesíteni tudja az UTMB-t

Csupasport
2025.09.30. 19:50

Magabiztosabban haladt, megdöntötte egyéni csúcsát a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.29. 19:35

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

András Mira nyerte a sprint távú duatlon ob Balatonszemesen pótolt női futamát

Egyéb egyéni
2025.09.28. 13:51

Mórocza Andrea a Spartathlonon is győzött az Ultrabalaton után

Csupasport
2025.09.28. 09:28

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52
Ezek is érdekelhetik