csupasport bannerhátsófüves banner

Maráz Zsuzsanna a Holt-tengernél remekelt, és már az Ultrabalatonra készül

2023.02.12. 16:20
null
Négyszer győzött már az Ub-n a magyar futó, és bár nem szerepelt a terveiben, a tavasszal újra rajthoz áll.

Remekül kezdte a 2023-as évet Maráz Zsuzsanna, az egyik legjobb magyar ultrafutó. A Holt-tengernél rendezett versenyen az 50 kilométeres távon a nők között összesítésben negyedik lett, mi több, kategóriáját megnyerte, az ideje 4:11:21 óra volt (ezen a versenyen indult Lubics Szilvia és férje, Lubics György is).

Közösségi oldalán most arról számolt be Zsuzsa, hogy bár nem szerepelt a tervei között az idei Ultrabalaton, néhány napja mégis úgy döntött, ezúttal is körbefutná a tavat. Ahogy posztjában írta, ez lesz az ötödik Ub-indulása – azt pedig mi tesszük hozzá, hogy a korábbi négy nem volt éppen gyenge futás, hiszen 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2020-ban is győzött.

„Ami még nagy izgalommal tölt el, hogy a tanítványaimmal negyvenen indulunk majd az Ub-n, tizenöten az egyéni távon is megméretik magukat!” – fogalmazott bejegyzésében.

Az Ultrabalatont május 4-7. között rendezik, Zelcsényi Miklós főszervező elmondta, hogy sosem volt még ekkora érdeklődés a verseny iránt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2026.04.26. 16:27

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte meg az Ultrabalatont

Csupasport
2026.04.24. 23:18

Ultrabalaton: hétvégén több mint 35 ezren futnak a Balaton körül

Atlétika
2026.04.24. 09:41

Jön a jubileumi, huszadik újkori UB: az NS-csapat is körbefutja a Balatont

Csupasport
2026.04.23. 14:06

Rekordszámú indulót várnak április utolsó hétvégéjén az Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2026.04.15. 10:35

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik