csupasport bannerhátsófüves banner

A 496-os kísérlet: Lubics a frissítésre, Ferenczi a változatosságra összpontosít

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 18:31
null
Kollégánk kihívása kapcsán két gyakorlott ultrafutótól kértünk hasznos tanácsokat, egyfajta útravalót.

E cikk publikálása idején már csak kettőt kell aludni, és elkezdődik kollégánk, Vincze András 496-os kihívása: a remények szerint napról napra haladva eljut egy kilométertől harmincegyig egy hónap alatt. A kísérlettel, erőpróbával kapcsolatban két tapasztalt ultrafutót is megkérdeztünk, egyikük ráadásul a szakág egyik legjelesebb képviselője idehaza.

„Nem tudom, pontosan milyen edzettségi állapotban van most András, de ez meghatározhatja a sikert – taglalta Lubics Szilvia háromszoros Spartathlon-győztes ultrafutó. – A kritikus időszak a napi húsz kilométer környékén kezdődik, nem lesz egyszerű, mindenképpen óvatosabb tempót kell belőni. Ezeket a futásokat már meghatározza a nap többi része, hogy mennyire jön össze a regenerálódás, fontos a normális, az edzéseknek megfelelő étkezés és a frissítés, a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. A legfontosabb az az étel, amelyhez a hazaérkezés utáni fél-egy órában nyúl; újra fel kell tölteni a szénhidráttartályokat, bevinni az ásványi anyagokat, majd eleget aludni. Ezeken a tényezőkön sok múlik, vagyis hogy menedzselni tudja a nehezebb napok azon részét, amelyet nem futással tölt. Bízzunk benne, hogy semmilyen sérülés sem hátráltatja majd. Ha fennáll a veszélye, hogy utána hosszabb kihagyás vár rá, nem érdemes erőltetni a kihívást, de mivel András jó ideje fut, meg tudja különböztetni, hogy a fájdalom a terheléssel jár együtt, vagy valami nagyobb probléma áll a hátterében. Addig nyilván nem szabad eljutni, hogy a küldetés miatt gyógyszert kelljen szednie.

Azzal is tisztában van, hogy lesz mentális gödör, amikor baromira azt érzi, hogy másnap nem akar kimenni a szabadba, ám van olyan erős, hogy kijöjjön ebből is.

Ez is a szépsége az egész erőpróbának: találkozni és megküzdeni olyasmivel, amivel korábban nem.”

Ferenczi István kilencszeres magyar válogatott labdarúgó, az utóbbi években azonban nagy örömét lelte az egyre hosszabb távú futásokban is. Manapság már nem hiányozhat a neve a jelentősebb ultraversenyek mezőnyéből.

Az utolsó egy-két hétben a napközbeni frissítés és folyadékbevitel szintén hangsúlyossá válik, hiszen a jövő hét végétől már 18-19 fok is elképzelhető, ami a nagyobb távok esetén folyadékpótlást igényel, hogy az alany másnap is készen álljon az újabb futásra. Ha lassan kocog, huszonöt kilométer akár három órába is telhet a készülődéssel, és onnantól kezdve a táv ugye folyamatosan növekszik harmincegyig – tehát ezzel párhuzamosan az ételek és a regeneráció szerepe is egyre nagyobb lesz. Nincs kétségem, hogy András mentálisan felkészült, másként nem vállalkozott volna a kihívásra. A Dunakanyar környékén terepre is elmehet, persze az nehezítené a feladatot. Mindenesetre ha nagyon unatkozik a hosszabb futásokon, szóljon nekem, és még az is lehet, hogy csatlakozom hozzá!”


Március 21-től jön A 496-os kísérlet!


Kollégánk, Vincze András mindennap ezer méterrel többet fut; egy kilométerrel kezdi, és harminceggyel fejezi be az egy hónapos kihívást. Vajon bírni fogja? Részletek ide kattintva. A kihívásról eddig elmondta a véleményét, illetve jó tanácsokat adott Faludi Viktória sportpszichológus, Plesz Botond triatlon- és futóedző, Rácz Renáta sportmasszőr és Nagy Nóra Zsófia dietetikus.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
5 órája

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
Tegnap, 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30

Nagy tervek az évre: Spartathlon, Authentic Phidippides Run, 72 órás vb

Csupasport
2026.01.06. 13:28

A tévében is látható lesz Simonyi Balázs Országos Kéktúra-futása

Csupasport
2026.01.05. 12:48

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

Csupasport
2026.01.04. 13:27

Továbbra is az őrült kihívásokat keresi

Csupasport
2026.01.03. 14:23
Ezek is érdekelhetik