csupasport bannerhátsófüves banner

Maratoni győzelem két eltérő történettel

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.02. 19:23
null
A két hét múlva negyvenedik születésnapját ünneplő Chris Thompson, és az élete első maratoniját csupán három éve futó Stephanie Davis sikere szolgáltatott beszédtémát az olimpiai válogatón.

Egy hete rendezték meg a britek maratoni olimpiai válogatóját Londonban, ám szinte biztos, hogy a két győztes, a sikerrel tokiói olimpiai indulást kiharcoló Chris Thompson és Stephanie Davis még nem ocsúdott fel a sikerből.

Érdekes, hogy éppen ez a két sportember nyert a férfi- és női mezőnyben, mivel két nagyon eltérő élettörténet áll a siker mögött – a különleges karriereket vonta párhuzamba a Canadian Running Magazine.

Március utolsó hete a 39 esztendős Chris Thompsonnak igencsak élménydússá vált, mert néhány nappal a válogatót megelőzően született meg első gyermeke. Ezt követte a siker, amelyet a saját tempóját követve ért el. Kilométereken keresztül egyedül futott, nem foglalkozott az élen haladókkal, akik az utolsó tíz kilométerre kissé elfáradtak, ekkor pedig csaknem félperces hátrány dolgozott le, és 2:10.52-vel nyert, 40 másodperccel a szintidőn belül.

Idejével nemcsak ismét kvalifikálta magát az olimpiára (2012, London, tízezer méter), hanem hét év után döntötte meg egyéni legjobbját. Mindezt úgy, hogy április 17-én tölti be a negyvenet.

Chris Thompson tehát rutinos rókának számít, aki már 2010-ben Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett tízezer méteren, Stephanie Davis azonban csak három éve kezdett el komolyabban futni. Tulajdonképpen az pörgette fel, hogy 2018-ban helyet kapott a Berlini maratoni indulói között.

 

Fotó: Pierre-Philippe Marcou/AFP

 

Úgy indult a brit válogatón, hogy részmunkaidőben dolgozik, nincs jelentősebb szponzora, mégis úgy teljesített, hogy a sikeréhez kétség se férjen. Thompsonnal ellentétben gyorsan ellépett a többiektől, és senkitől sem zavartatva ért célba elsőként 2:27:16-tal. Ahogyan a BBC a versenyről készült összefoglalóban emlékeztet, Davis már a 2019-es valenciai maratonin is szintidőn belül futott, ám a mostani élete legjobb időeredménye.

 

 

A női mezőnyben egyébként született még érdekes eredmény, Rebecca Gentry a negyedik helyen végzett, ő fitneszoktatóként dolgozik, és 2:32:01-es ideje öt perccel erősebb, mint a korábbi csúcsa.

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik