The Chance 2012: a fiatalok számára nagy motiváció a barcelonai fődíj

2012.03.18. 15:08
null
A nyílhegyfutás során Zoltay Marcell bizonyult a legjobbnak (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Nike idei, The Chance 2012 névre keresztelt tehetségkutatójának tesztpályáját a Vasas korosztályos csapatai tesztelhették idehaza. Az egyes állomásokon legjobb eredményt elérők életkortól függetlenül ismételhettek: az eseményt felvezető sajtótájékoztatón is szerepet kaptak, mindannyian azt a feladatot mutatták be, amelyben a legjobbnak bizonyultak. A korosztályos válogatott Zoltay Marcellnek, aki az angyalföldiek U17-es csapatát erősíti, a nyílhegyfutásos feladat jutott, amelyben gyorsasága, súlypontáthelyezése és irányváltása érvényesült.

 

„Először csak annyit tudtunk a tesztpályáról, hogy lesznek különböző felmérések és feladatok – mondta Zoltay Marcell. – Amikor megláttuk a felszerelt pályát, alaposan meglepődtünk, mert a mindennapi edzésmunka során ilyennel még nem találkozhattunk. A feladatok elvégzése közben azonban már közelebb kerültek hozzánk a gyakorlatok, hiszen nem pontosan ilyen körülmények között, de azért edzéseken ezekkel az elemekkel kicsit más formában ugyan, de gyakran találkozhatunk. Egy pedig kimondottan ismerősnek tűnt, az ingafutás, amit mi is csinálunk, és amiről az interneten is talál felvételeket az, akit érdekelnek a különböző edzésmódszerek.″

„A teszt előtt emlékeim szerint nem izgultunk különösebben, de azt mindannyian felmértük és átéreztük, hogy már akkor is volt tétje az egésznek. Egymással versenyeztünk, jobbnak kellett lennem, mint a velem egy csoportban lévők, valamint azon túl a csapattársaim, illetve a többi korosztály tagjai, hiszen a feladatokat kiértékelik, és így sorrendbe állíthatóak leszünk. És ki szeret utolsó lenni: senki... No, és első: mindenki!″

„Sajnos nekem pont a tikitaki futással kellett kezdenem, ott aztán el is fáradtam, és időbe telt, amíg a labdás gyakorlatok során visszanyertem a koncentrációmat. (A rendezők éppen ennek tanulságaként a tehetségkutatón már minden résztvevőnek kizárólag utolsó állomásként tervezik beiktatni a programba ezt a futásos gyakorlatot, a szerz.) Azonban így is nagy élmény volt végigmenni a pályán, és sorra megcsinálni a feladatokat. Beszéltünk is róla pár csapattársammal, hogy esetleg jelentkezünk a Chance-ra is. A fődíj, a barcelonai utazás, edzés Pep Guardiola előtt nagy motivációval bír mindannyiunk számára. Egy próbát legalábbis mindenképpen megér.″

KATTINTS A KÉPRE: RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK!
KATTINTS A KÉPRE: RÉSZVÉTELI SZABÁLYOK!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK EGYÉNILEG!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK EGYÉNILEG!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK CSAPATBAN!
KATTINTS A KÉPRE: NEVEZNI SZERETNÉK CSAPATBAN!

 

Legfrissebb hírek

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
34 perce

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
35 perce

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
54 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – NS-infó

Labdarúgó NB I
57 perce

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
1 órája

Vb 2026: Jayden Nelson bekerült a kanadai keretbe

Foci vb 2026
1 órája

Íme, a mieink kezdője: Markgráf Ákos személyében újabb újonc mutatkozik be

Magyar válogatott
1 órája

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik