Volt már rá példa, Dávid is legyőzte Góliátot

Vágólapra másolva!
2009.11.23. 18:31
Címkék
Herczeg András szerint nem növeli a Loki esélyeit, hogy Fernando Torres nem játszik a keddi Bajnokok Ligája mérkőzésen. A DVSC labdarúgócsapatának klubmenedzsere szerint bőven van olyan játékos a Liverpool keretében, aki pótolni tudja a spanyol támadót. A hajdúságiak szakvezetőjétől a hétfői sajtótájékoztatóján azt is megtudtuk, hogy Fodor Marcell pótolhatja a sérült Leandrót.

 

EDZÉSLESEN - KATTINTSON A FOTÓRA A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ! (Fotók: Mirkó István)
EDZÉSLESEN - KATTINTSON A FOTÓRA A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ! (Fotók: Mirkó István)

Egy nappal a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt sajtó-nyilvános edzést és sajtótájékoztatót tartott Herczeg András a DVSC klubmenedzsere. Az eseményen szintén ott volt a Loki középpályása, Szakály Péter.

„Megpróbáljuk ismét a legjobbat nyújtani – kezdte a sajtótájékoztatót Herczeg András –, az eddigi találkozókon voltak olyan periódusok, amikor jól játszottunk, és felvettük a versenyt nagy nevű ellenfeleinkkel, de mindez kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. Most is arra törekszünk, hogy a legjobbat nyújtsuk, meglátjuk, ez mire lesz elég. Szeretnénk pontot szerezni, de tudjuk mi a realitás. Azonban volt már rá példa, Dávid is legyőzte Góliátot. Viszont az, hogy kedden is teljesüljön valami hasonló, minden játékosnak jócskán erőn felül kell teljesítenie."

„A Liverpoolnak fontos a holnapi mérkőzés, ezzel tisztában vagyunk, mi viszont azon vagyunk, hogy megakadályozzuk őket a győzelemben. Rengeteg tapasztalatot szereztünk az eddigi Bajnokok Ligája mérkőzéseken, látjuk mik a hibáink, és szeretnénk ezeken változtatni. Tapasztaltuk, hogy a BL-ben egy labdavesztés végzetesnek bizonyulhat, ugyanis nem tudunk visszazárni gyorsan játszó ellenfelek ellen."

Herczeg András a sajtótájékoztatón elmondta, sérülések terén nincs különösebb problémája – Mészáros Norbert teljesen felépült, a védőt sérülés miatt a Fiorentina elleni hazai találkozón kellett lecserélni, a firenzei visszavágón nem is léphetett pályára –, egyedül Leandro részleges térdszalag-szakadása miatt fájhat a feje. Leo helyén minden bizonnyal Fodor Marcell szerepelhet kedd este.

Újságírói kérdésre válaszolva Herczeg András úgy nyilatkozott, nem jelent különösebb előnyt Fernando Torres sérülése a Loki számára.

„Minden csapatnál van egy séma, amiben játszik, de akárcsak a Lyonnál és a Fiorentinánál, a Liverpoolnál is vannak olyan játékosok, akik rendkívül kreatívak, mindig tudnak újat mutatni. Azt gondolom, hogy van elég jó játékos  a Liverpool keretében, akik képesek lehetnek Fernando Torres pótlására."

A debreceniek középpályása, Szakály Péter sajtótájékoztatón elmondta, mindenkinek száz százalék fölötti teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy sikert érjenek el a Liverpool ellen. Addig, amíg a magyar bajnokikon öt-hat ember jó teljesítménye is elég a győzelemhez, a BL-ben mindenkinek a legjobbját kell nyújtania.

„Tanuló folyamatban vagyunk éppen, rengeteg tapasztalatot szereztünk eddig is a Bajnokok Ligája mérkőzések során, a Liverpool ellen már akkor is elégedettek lehetünk, ha a közönséget ki tudjuk szolgálni."

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
6 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
6 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
7 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
7 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
7 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
8 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik