BL: majdnem egy éve nem nyert otthon az Atlético; 15 brazil a Sahtar–Realon

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 12:33
null
Diego Simeone csapatának nem megy odahaza a BL-ben (Fotó: AFP)
Íme, a Bajnokok Ligája harmadik fordulója keddi meccseinek legérdekesebb statisztikái!

 

• Ez volt a 34. BL-meccs, amelyen Lionel Messi legalább két gólt szerzett. A hatszoros aranylabdás támadó 152 találkozón összesen 123-szor volt eredményes.

• Az RB Leipzig a 37. csapat, amely ellen Lionel Messi betalált a BL-ben. E tekintetben Cristiano Ronaldóval holtversenyben rekorder.

Kylian Mbappé lejátszotta a 48. BL-mérkőzését. Összesen 28 gólt szerzett és 17 gólpasszt adott.

André Silva,a Leipzig csatáralegutóbb 2016 decemberében – az FC Porto színeiben – szerzett gólt a Bajnokok Ligájában. Azóta megfordult az AC Milanban, a Sevillában és az Eintracht Frankfurtban.

• A Manchester Cityben két játékos az első BL-gólját szerezte. Kyle Walker a 39. fellépésén volt először eredményes, míg a 19 éves Cole Palmernek ez volt a második meccse az elitsorozatban.

• Amióta Pep Guardiola a Manchester City menedzsere, ez volt a 40. tétmeccs, amelyen az együttes legalább öt gólt szerzett. Ebben az időszakban az angol klubok közül a Liverpool a második, a Tottenham Hotspur a harmadik a rangsorban. Előbbinek 21, a londoniaknak 19 ilyen találkozója volt. Guardiolának vezetőedzőként a BL-ben ez volt a 19., legalább ötgólos meccse. Arsene Wengernek és Sir Alex Fergusonnak nyolc-nyolc ilyen BL-találkozója volt.

Mohamed Szalah sorozatban kilenc Liverpool-mérkőzésen talált be. Az egyiptomi támadó összesen 11 gólt lőtt ebben a szériában. A klub történetében ő az első, akinek ez sikerült.

Antoine Griezmann az első játékos, aki egy BL-meccsen legalább két gólt szerzett és piros lapot kapott.

• A Liverpool a Bajnokok Ligájában először szerzett és kapott legalább két-két gólt az első félidőben.

Diego Simeone irányításával az Atlético Madrid először kapott két gólt egy tétmérkőzés első tizenöt percében.

• Az Atlético a legutóbbi öt hazai BL-meccsén nem tudott győzni. Madridban legutóbb 2020 októberében nyert a BL-ben, akkor a Red Bull Salzburgot 3–2-re legyőzte. Azon a meccsen Szoboszlai Dominik szerezte az osztrákok első gólját. Azóta az Atlético produkciója: 0–0 a Lokomotiv Moszkva ellen, 1–1 a Bayern Münchennel, 1–0-s vereség a Chelsea-től, gól nélküli döntetlen a Portóval és a keddi, 3–2-es zakó a Liverpool ellen.

• Az Atlético legutóbb 2019 februárjában kapott legalább három gólt otthon. Akkor a Real Madridtól (1–3).

• A Liverpool először győzte le az Atlético Madridot a Bajnokok Ligájában. Ez volt az ötödik összecsapásuk. A Liverpool a második angol csapat, amely idegenben legyőzte az Atléticót a BL-ben a Chelsea után.

• A Sporting CP 4–1-re nyert a Besiktas vendégeként. Ez a portugál együttes történetének legnagyobb különbségű idegenbeli győzelme a Bajnokok Ligájában (a selejtezőt nem számítva).

Nyolc brazil a Sahtar kezdőjében (Fotó: AFP)
Nyolc brazil a Sahtar kezdőjében (Fotó: AFP)

• A Real Madrid legutóbb 2018 novemberében szerzett legalább öt gólt idegenbeli BL-mérkőzésen. Akkor a Viktoria Plzen otthonában 5–0-ra győzött.

• A Sahtar Doneckben játszó Krivcov öngólja volt a 17. öngól, amelyet a Real Madrid ellenfelei hoztak össze a BL-ben, ami rekord. A rangsorban a második az FC Barcelona 16-tal, a Bayern München a harmadik 15-tel. Érdekesség, Krivcov öngólja ugyanabba a kapuba esett, mint amelyikben a 2018-as BL-döntőben Loris Karius óriásit hibázott a Real Madrid ellen.

Karim Benzemának a keddi volt a 290. gólja a Real Madridban, ezzel beérte Santillanát a királyi gárda történetének házi góllövőlistáján. A rangsort Cristiano Ronaldo vezeti 450 találattal, Raúlnak 323, Alfredo Di Stéfanónak 308 gólja van.

• A Sahtar–Real összecsapáson összesen 15 Brazíliában született futballista lépett pályára. Közülük tíz az ukrán csapatban.

• Ez volt a Borussia Dortmund történetének legnagyobb különbségű veresége a BL-ben.

• Az ajaxos Sébastien Haller három forduló alatt hat gólt szerzett és két gólpasszt adott a BL mostani idényében. A BL történetében csak két játékos volt legalább hatszor eredményes pályafutása első három BL-találkozóján. A másik Erling Haaland.

• Először kapott ki a Sheriff Tiraspol a BL-ben, ám a moldovai gárda eddigi mindhárom mérkőzésén legalább egyszer betalált.


Források:
UEFA
Opta
MisterChip
Squawka
Gracenote
William Hill

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Manchester City (angol) 1–5 (Vanaken 81, ill. Cancelo 30., Mahrez 43. – 11-esből, 84., Walker 53., Palmer 67.)
Paris Saint-Germain (francia)–RB Leipzig (német) 3–2 (Mbappé 10., Messi 56., 74. – 11-esből, ill. Silva 28., Mukiele 57.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG 3 2 1
6–3 +3 7
2. Manchester City 3 2 1 11–6 +5 6
3. FC Bruges 3 1 1 1 4–7 –3 4
4. RB Leipzig 3 3 6–11 –5 0

B-CSOPORT
Porto (portugál)–Milan (olasz) 1–0 (Díaz 65.)
Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool (angol) 2–3 (Griezmann 20., 34., ill. Szalah 8., 76. – 11-esből, Keita 13.)
Kiállítva: Griezmann (Atlético Madrid, 52.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 3 11–5 +6 9
2. Atlético Madrid 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Porto 3 1 1 1 2–5 –3 4
4. Milan 3 3 3–6 –3 0

C-CSOPORT
Besiktas (török)–Sporting CP (portugál) 1–4 (Larin 25., ill. Coates 16., 27., Sarabia 43. – 11-esből, Paulinho 89.)
Ajax (holland)–Borussia Dortmund (német) 4–0 (Tadics 11., Blind 25., Antony 57., Haller 72.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 3 3 11–1 +10 9
2. Borussia Dortmund 3 2 1 3–5 –2 6
3. Sporting CP 3 1 2 5–7 –2 3
4. Besiktas 3 3 2–8 –6 0

D-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 3–1 (Dzeko 35., Vidal 58., De Vrij 67., ill. Thill 53.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol) 0–5 (Krivcov 38. – öngól, Vinícius 51., 56., Rodrygo 65., Benzema 90+1.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sheriff Tiraspol 3 2 1 5–4 +1 6
2. Real Madrid 3 2 1 7–2 +5 6
3. Internazionale 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Sahtar Doneck 3 1 2 0–7 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik