BL: a hárommeccses bérletek már elfogytak az FTC meccseire

MTI/H. K.MTI/H. K.
2020.10.22. 14:35
null
Orosz Pálék biztosak voltak benne, hogy nagy roham lesz a jegyekért (Fotó: Tumbász Hédi)
A szurkolók elkapkodták a Ferencváros labdarúgócsapatának három hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére szóló bérleteket, így már csak a kétmeccses, a Juventus és a Barcelona elleni találkozókra érvényes bérletekre lehet pályázni péntektől – tudatta az MTI.

 

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport csütörtök kora délutáni Sporthíradójában elmondta, hogy számítottak a nagy érdeklődésre, így nem lepte meg a klubot a drukkerek rohama. Hozzátette, hogy a Puskás Arénában akár telt ház, több mint 60 ezer néző is lehetne az összecsapásaikon, ha a koronavírus-járvány miatt nem vezetett volna be korlátozásokat az európai szövetség (UEFA), melyek szerint csak a helyek harmadára lehet szurkolókat beengedni a stadionokba.

„Biztosak voltunk benne, hogy nagy roham lesz a jegyekért. Ugye 25 évet vártunk erre, hogy ismét a Bajnokok Ligájában játszhassunk, és hát nem is akárkikkel. Mindhárom ellenfelünk neves csapat, remélem, hogy jó hangulatú mérkőzések lesznek ezek”– nyilatkozott Orosz Pál. Jelezte: annak ellenére, hogy a három meccsre együtt már nem lehet bérletet váltani, továbbra is érdemes próbálkozni a jegyvásárlással.

Mint az MTI írja, az FTC hétfő délelőtt azoknak a drukkereinek nyitotta meg a „kasszákat”, akik megújított szezonbérlettel rendelkeznek és tavasszal nem kértek visszaigénylést a korábbi bérletük árából, majd szerdától minden olyan bérletesük vásárolhatott, aki a szezonra szóló belépőjét még a BL-sorsolás előtt váltotta meg. Ezek után csütörtökön 10 órától nyílt meg a lehetőség minden más, szurkolói kártyával érdeklődőnek a bérletvételre.

A folytatásban a Puskás Arénában sorra kerülő kétmérkőzéses belépőket értékesítik, péntek 10 órától a Ferencváros bérletesei vásárolhatnak, vasárnap 10-től pedig mindenki más, azaz bérlettel nem rendelkező, szurkolói kártyás érdeklődő is. A fradi.hu tájékoztatása szerint, a mérkőzésekre külön-külön nem árulnak jegyeket.

Az FTC kedden az FC Barcelona vendégeként mutatkozott be a csoportkörben, melynek nyitófordulójában 5–1-re kikapott. Az első hazai meccsét jövő szerdán a Groupama Arénában vívja a Dinamo Kijevvel a magyar bajnok, majd november 4-én a Juventust, december 2-án pedig az FC Barcelonát látja vendégül a Puskás Arénában.

Log into Facebook | Facebook

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona115–1+43
2. Juventus112–0+23
3. Dinamo Kijev110–2–20
4. FERENCVÁROS111–5–40

A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2(Morata 46., 84.)
Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1(Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol)
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
35 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
7 órája

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:35

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
Tegnap, 7:17

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53