A City lett a Bayern München sorozatbeli tizedik áldozata

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 20:37
null
Joe Hartot és a Manchester Cityt két vállra fektette a Bayern München (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi programjának egyik csúcsmérkőzését Münchenben vívták: a 2. forduló keretében a Bayern München a Manchester Cityt fogadta az A-csoportban, Kassai Viktor játékvezetése mellett. A németek az első félidő végén eldöntötték a találkozót, a három pontot végül vita nélkül tartották otthon. A csoport másik találkozóján is 2–0-s hazai siker született, a Napoli győzte le ilyen különbséggel a Villarrealt.

BAYERN MÜNCHEN (német)–MANCHESTER CITY (angol)

Az alkalmazást bemutató galéria 
megtekintéséhez   kattintson a képre!
Az alkalmazást bemutató galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az Allianz Arena is bemutatkozott a Bajnokok Ligája 2011–2012-es idényében: a négyszeres győztes német Bayern München a második legrangosabb európai kupameccsére készülő Manchester Cityt fogadta hazai pályán.

Ha három-négy éve Bayern München–Manchester City kupatalálkozóról beszélgetnek például az Oktoberfesten, akkor vagy arra gondol a szomszéd asztalnál hallgatózó illetéktelen, hogy régi idők nemzetközi (túra)küzdelmeit elevenítik fel közelében, vagy elmereng az isteni nedű ítélőképességre gyakorolt negatív hatásairól. Manszur sejk feltűnése óta azonban a lehetetlenről egészen másképpen gondolkodunk futballkörökben, és bizony a német rekordbajnok hazai pályán sem mehetett most biztosra az angolok ellen. Jellemző módon a bajorok védelmének oszlopa az a Jérome Boateng, akit a nyáron a City engedett el könnyű szívvel, a vendégek játékoskerete pedig jó százmillió euróval értékesebb, mint a Bayerné.

A nemzetközi tapasztalatoknak azonban híján van még csapatszinten az angol egyesület, ez nyilvánvaló volt az előző fordulóban a Napoli ellen, a mérkőzés utáni nyilatkozatokban a játékosok is elismerték ezt. Ráadásul a Bayern bombaformában fogadta őket, hiszen szezonbeli tizenegy tétmérkőzésén mindössze egyetlen gólt kapott: még a bajnokság nyitó mérkőzésén, a Mönchengladbach ellen, azóta viszont csak a szél és az ideges támadók rezgették meg az ezerkezű Manuel Neuer hálóját, és tízes győzelmi szériát nyitottak a „bőrnadrágosok".

KÖZÖS SZÁLAK

A történelem során a Bayern egy játékos vett a Citytől: éppen ezen a nyáron Jérome Boatenget, 13.5 millió euróért. Ellentétes utat az egykori megbízható bal oldali védő, Michael Tarnat járt be, aki 2003 nyarán ingyen került át a csatornán túlra. Érdekes Owen Hargreaves esete, aki a hatalmas reményekkel igazolt a Bayerntől a Manchester Unitedhez 2007-ben, 25 millió euróért, de a nyártól a szomszédvárat erősíti, vagy legalábbis lakja; a Bayernből Daniel van Buyten is megfordult a "polgároknál" egy idény erejéig, még a Marseille kölcsönjátékosaként. Említsük meg Mark Hughest is: a walesi ék az 1980-as évek derekán lehúzott egy idényt Münchenben, 2008-tól másfél szezon erejéig pedig a City menedzsere volt.

Ennek ellenére a második percben Boateng büntetőt érően rúgta ki David Silva bal bokáját a 16-oson belül (csak éppen a játékvezető, Kassai Viktor különvéleményen volt), majd az egykori Bundesliga-gólkirály, Edin Dzeko lőtt közelről Neuer ölébe. Ennek ellenére a második percben Boateng büntetőt érően rúgta ki David Silva bal bokáját a 16-oson belül (csak éppen a játékvezető, Kassai Viktor különvéleményen volt), majd az egykori Bundesliga-gólkirály, Edin Dzeko lőtt közelről Neuer ölébe. Az ellencsapást Bastian Schweinsteiger és Rafinha postázta, egy-egy kevésbé jól sikerült középtávoli lövés képében, majd szép lassan átvette az irányítást a házigazda – de az első negyedóra ezzel együtt is meglehetősen langyosra sikeredett.

A 25. percben Boateng az előretörő jobbhátvédet, Micah Richardsot is gyanús körülmények között állította meg, de ez nem tűnt tizenegyesnek, majd némi unalom után a túloldalon Franck Ribéry és ismét Schweinsteiger mozgatta meg Joe Hartot.

A hajrára fordulva Thomas Müller a tökéletes felé tendáló centerezését Schweinsteiger fölé vágta az ötösről is, de a 38. percben már nem volt kegyelem. Ribéry cselezgetett a bal oldalon, lövését még kiütötte Hart, de éppen Thomas Müller elé, akinek közeli próbálkozását is hárítani tudta nagy bravúrral a kapuvédő, ám érkezett Mario Gomez, aki pár lépésről a hálóba lőtt (1–0), de ebben a találatban az eseményeket érdeklődve szemlélő City-védelem legalább akkora szerepet játszott, mint a hazai támadósor.

BEHARANGOZÓ
Vajon megérezték a mesterek, mi vár csapatukra ma este? Ha ide kattint, megtudhatja!

Alig telt el pár másodperc az első félidő ráadásából, a nézőknek déja vu-je lett, Hartnak pedig kevés híján szívrohama, mert utóbbi hiába védte nagy bravúrral a jobb alsó sarok előtt Daniel Van Buyten közeli csúsztatását, a kipattanó megint Gomezé lett, aki ezúttal sem hibázott. Bár még ebbe is beleért az angol válogatott kapusa, hárítani már nem tudott, így 2–0-val térhettek szünetre a felek.

TÉVEZ VÉGLEG ELVÁGTA MAGÁT MANCININÁL

Roberto Mancini menedzser állítólag a második félidő elején elküldte az argentint melegíteni, aki azonban nem volt hajlandó eleget tenni edzője utasításának, így inkább a padon maradt.

„Nem tudom elfogadni, hogy nem volt hajlandó pályára lépni. Azért De Jongot küldtem be Dzeko helyére, mert meg akartam nyugtatni a csapatot. Ezután szándékoztam volna beküldeni Tévezt, de nem akart beállni. Kellemetlen szituáció ez számomra. Nálam végleg elvágta magát, végeztem vele. Egy Bayern München-, Milan- vagy Manchester United-játékostól sosem látnánk ilyet. Ez volt az utolsó, hogy egy játékos ilyet tegyen velem. Ha rajtam múlik, biztosan nem folytatja a Manchester Citynél."

A második játékrész is lagymatag első tíz percet hozott, majd Roberto Mancini csempészett némi izgalmat a találkozóba: lehozta Dzekót, és a szűrő Nigel de Jongot hozta be. Éppenséggel ráfért a stabilizálás a Cityre, mert nem sokkal később megszerezhette volna harmadik gólját is Gomez, de három méterről fölé lőtte Philipp Lahm beadását.

Mi tagadás, nem hozott túl sok izgalmat vagy érdekes eseményt a mérkőzés hátralévő ideje, bár láthattunk egy újabb szép Schweinsteiger-lövést, egy veszélyes Gomez-fejest, két nagy Hart-mentést; Thomas Müller pedig kihagyta az est ziccerét, amikor kissé lassan reagált egy elé pattanó labdára. Megérdemelten nyert a Bayern München, a Citytől sokkal-sokkal többet vártunk, ma meg sem közelítette azt a formáját, ahogyan a Premier League-ben szoktak játszani.

A City lett a Bayern München sorozatbeli tizedik áldozata, ebben az idényben a 11. győzelmüket aratták ma Gomezék, góltalansági sorozatuk pedig 928 percnél jár!

Kassai Viktornak kétségkívül nem ez lett élete mérkőzése, néhány kisebb hiba mellett legnagyobb tévedése ma este az volt, hogy a 2. percben nem ítélt büntetőt David Silva nyilvánvaló buktatásért.

BAYERN MÜNCHEN–MANCHESTER CITY 2–0

AZ ELSŐ FORDULÓ

A bajor együttes az első fordulóban Toni Kroos és Rafinha találatával 2–0-ra nyert a spanyol Villarreal otthonában, míg Roberto Mancini csapata hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az olasz Napoli ellen.


EGY KIS STAT

A selejtezőket is figyelembe véve a Bayern legutóbbi kilenc hazai BL-meccséből nyolcat megnyert, egyedül az Intertől kapott ki az előző idény egyenes kieséses szakaszában, akkor 3–2-re. A müncheniek saját pályájukon 15 alkalommal találkoztak angol együttessel, ebből mindössze egyszer, még 1993-ban a Norwichtól kaptak ki.

BARÁTOK KÖZT

„Jó néhány barátommal találkozom újra ma este – nyilatkozta a nyáron a Cityt odahagyó és bőrnadrágot öltő német válogatott védő, Jérome Boateng a találkozó előtt. – Természetesen ez egy nagyon különleges mérkőzés lesz, de nemcsak az én számomra, hanem mindenkinek. A Bayernt Angliában is tisztelik, de majd meglátjuk, mire megyünk a City ellen."

NAPOLI (olasz)–VILLARREAL (spanyol)

Nápolyban a törzsszurkolók nem feledkeztek meg róla, hogy napra pontosan hét évvel a klub első hazai BL-mérkőzése előtt az olasz harmadosztályban a Cittadellával játszottak bajnoki mérkőzést. Felemlegették a 3–3-as végeredménnyel záruló meccset, majd derűsen állapították meg, hogy nagyot fordult a világ a legendás klubbal 2004 óta.

Ráadásul a saját szurkolók előtti debütálás pazarul kezdődött: a csapat bő negyedóra elteltével 2–0-ra vezetett a Villarreal ellen!

Ezequiel Lavezzi jobb oldalról érkező beadása után Cristián Zapata megcsúszott, a szlovák Marek Hamsík így teljesen egyedül maradt a spanyolok büntetőterületén, s kapásból a kiszolgáltatott Diego López mellett laposan a bal alsó sarokba lőtt. 1–0

A spanyol kapus két perccel később szembesülhetett vele, hogy a kiszolgáltatott helyzetnek is vannak fokozatai. Gonzalo Rodríguez buktatta Lavezzit a tizenhatoson belül, Edinson Cavani állhatott a tizenegyespontra letett labda mögé, és nem hibázott. Az uruguayi csatár az 51. Napoli-mezben játszott meccsén a 38. gólját szerezte. 2–0

Cavani ismét gólt ünnepelhetett (Fotó: Reuters)
Cavani ismét gólt ünnepelhetett (Fotó: Reuters)

A második félidő első nagy lehetősége a vendégek, konkrétan Giuseppe Rossi előtt adódott – De Sanctis védeni tudott –, ezt követően azonban újra a Napoli vette át a játék irányítását, és dolgozott ki helyzeteket. A 65. percben Cavani növelhette volna csapata előnyét, ám Hamsík passzát követően elhagyta a labdát, és hiába került a földre a kapu előtt, a játékvezető nem ítélt tizenegyest.

A Villarreal játékában igazán nem volt benne a gól, az eredmény maradt 2–0, a Napoli tehát megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligájában, míg a Villarreal nulla ponttal áll két forduló után.

NAPOLI–VILLARREAL 2–0

BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–MANCHESTER CITY (angol) 2–0 (2–0)
München. Allianz Arena. V: Kassai Viktor (magyar)
Gól: Gomez (38., 45.)

NAPOLI (olasz)–VILLARREAL (spanyol) 2–0
Nápoly, Stadio San Paolo. V: De Bleeckere (belga)
G: Hamsík (15.), Cavani (17. – 11-esből)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 2 2

4–0 +4 6
2. Napoli 2 1 1
3–1 +2 4
3. Manchester City 2
1 1 1–3 –2 1
4. Villarreal 2

2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
11 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
15 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
37 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
51 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik