„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 11:50
Alisson Becker csúcsformában védett a párizsi éjszakában (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, szerda este Harvey Elliott 87. percben szerzett találatával a Liverpool idegenben 1–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A lefújást követően az angol és a francia lapok ellentétes hangulatban értékeltek, ám mindkét oldalon egyhangúlag kiemelték Alisson Becker világklasszis teljesítményét.

„Kegyetlen!” – írta egyik szalagcímében a vezető francia lap, a L'Équipe, amely csalódottan megjegyezte, hogy hiába volt jobb a PSG a találkozón és alakított ki számos helyzetet a meccsen, fájdalmas vereséget szenvedett. „A PSG felfalta ellenfelét, ugyanúgy, mint ahogy a naptári évben eddig mindenkivel tette. (…) Luis Enrique csapata 2025-ben még nem találkozott olyan kivételes kapussal, mint Alisson.”

A meccs krónikájában a Le Monde is csalódottan állapította meg, hogy a PSG a sok helyzete ellenére vereséget szenvedett a Liverpooltól. Ugyanakkor a visszavágó előtt igyekeztek optimisták maradni: „Hat nap múlva reménykedhetünk a PSG bravúrjában az Anfielden. A meccset a legnagyobb figyelemmel követhetjük majd, mert végül is a két csapat között csak egygólos különbség van” – írták, valamint megemlítették azt is, hogy a végeredmény ellenére a szurkolók büszkék lehetnek a PSG mutatott játékára.

A brit Sky Sports hivatalos honlapján cseppet sem meglepő módon Alisson teljesítményét emelte ki, és ehhez kapcsolódóan az egyik cikkben szavazást indított a világ legjobb kapusáról. Csütörtökön késő délelőttig a szavazók 84 százaléka vélekedett úgy, hogy a brazil a világ legjobb kapusa jelenleg, s csak 16 százalék volt a másik véleményen.

A csatorna szakkommentátora, a Liverpoollal korábban Bajnokok Ligáját nyerő Jamie Carragher is csak dicsérni tudta a „vörösök” kapusát, majd már a sorozat folytatására is utalást tett: „Vitathatatlanul ez volt pályafutása legnagyszerűbb teljesítménye Liverpool-mezben. És ha a Liverpool a végén megnyeri a sorozatot – amire jó esélyei vannak –, akkor ez a teljesítmény még évekig emlékezetes marad.”

A Liverpool Echo a meccs közvetítése közben szintén Alisson teljesítményéről zengett ódákat, de megemlítették Trent Alexander-Arnoldot is, aki a portál szerint jellemzően sok kritikát kap a védekező játéka miatt, ám a második félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtott.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–LIVERPOOL (angol) 0–1 (0–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 500 néző. Vezette: Massa (olasz)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves, Vitinha, Fabián (Zaire-Emery, 78.) – Barcola (D. Doué, 66.), O. Dembélé, Kvarachelia (Goncalo Ramos, 78.). Vezetőedző: Luis Enrique
LIVERPOOL: Alisson– Alexander-Arnold, I. Konaté, Van Dijk, Robertson – A. Mac Allister, Gravenberch (Endo, 79.), Szoboszlai – Szalah (H. Elliott, 86.), Diogo Jota (Darwin Núnez, 67.), Luis Díaz (Curtis Jones, 67.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: H. Elliott (87.)

 

Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
7 órája

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
8 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
9 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
14 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
16 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Nem hozott gólt a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek csatája

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:41
Ezek is érdekelhetik