BL: Nyíregyházán fogadhatja selejtezős ellenfelét a DVSC

MTI MTIMTI MTI
2012.06.15. 19:36
Címkék
Nyíregyházán fogadhatja ellenfelét a DVSC-Teva labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában.

Szilágyi Sándor cégvezető – mint a klub hivatalos honlapján olvasható – elmondta, az európai szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy ha a mérkőzésen minden rendben lesz, vagyis nem történik szurkolói rendbontás és az UEFA előírásainak is eleget tesz a klub, akkor továbbjutás esetén a 3. forduló hazai összecsapását is megrendezhetik a nyíregyházi Városi Stadionban.

Az UEFA ellenőre május közepén tekintette meg a diósgyőri és a nyíregyházi stadiont. A DVTK arénájában sok hiányosságot találtak, így a Debrecen két évvel korábbi, a bolgár Liteksz Lovecs elleni Európa-liga-selejtezőjéhez hasonlóan ismét Nyíregyházán fogadja ellenfelét.

Az UEFA a 2010-es mérkőzést követően leszögezte, hogy legközelebb csak abban az esetben lehet nemzetközi meccset rendezni ott, ha pótolják az akkor felvetődött hiányosságokat. Mivel ezeket azóta a stadion kezelője elvégezte, minden akadály elhárult a találkozó megrendezése elől.

A BL-selejtező 2. fordulójának első mérkőzését július 17-én vagy 18-án, a visszavágót július 24-én vagy 25-én rendezik. A június 25-i sorsoláson dől el, hogy melyik csapat lesz a DVSC-Teva ellenfele.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
7 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
14 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
41 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
45 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája