DVSC-Teva: Nyíregyházán játszhat BL-meccset a Loki

2012.05.21. 14:01
Címkék
Pénteken az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellenőre Magyarországra látogatott, és megtekintette a diósgyőri, valamint a nyíregyházi stadiont, hogy alkalmas-e Bajnokok Ligája-selejtező megrendezésére. Köztudott, hogy a bajnoki címet ünneplő DVSC-Teva hazai pályáján, az Oláh Gábor utcai stadionban nem lehet nemzetközi mérkőzést rendezni. Az MLSZ részéről Horváth László volt jelen. A fejleményekről Szilágyi Sándort, a DVSC-Teva cégvezetője a debreceni klub honlapján nyilatkozott.

„Alaposan megnéztük a diósgyőri stadiont, és kiderült, nagyon sok hiányossága van, ezért kicsi a valószínűsége, hogy ott nemzetközi mérkőzést játszunk, annál is inkább, mert négyezer nézőt engednének be – mondta Szilágyi Sándor. – Megtekintettük a nyíregyházi létesítményt is, ahol korábban már játszottunk az Európa-liga rájátszásában. Mint köztudott, akkor az UEFA-nak az volt a véleménye, hogy legközelebb csak abban az esetben lehet nemzetközi meccset rendezni itt, ha pótoljuk a hiányosságokat. A felvetődő problémák nagy részét azóta a stadion kezelője megoldotta, sőt be is székezték az egész létesítményt, így – az UEFA-ellenőr jegyzőkönyve alapján – tízezer szurkoló is megtekinthetné a mérkőzést. Ha megkapjuk az engedélyt, akkor néhány hiányosságot még pótolni kell a meccsig. Tíz nap múlva jelzik körülbelül, hogy a kettő közül melyik stadionban rendezhetjük meg a találkozót. A nyíregyháziak egyébként ezúttal is nagyon készségesek voltak, támogatnak bennünket, és mindent megtesznek, hogy ott játszhassuk a BL-selejtezőt.” Szilágyi Sándor. – Megtekintettük a nyíregyházi létesítményt is, ahol korábban már játszottunk az Európa-liga rájátszásában. Mint köztudott, akkor az UEFA-nak az volt a véleménye, hogy legközelebb csak abban az esetben lehet nemzetközi meccset rendezni itt, ha pótoljuk a hiányosságokat. A felvetődő problémák nagy részét azóta a stadion kezelője megoldotta, sőt be is székezték az egész létesítményt, így – az UEFA-ellenőr jegyzőkönyve alapján – tízezer szurkoló is megtekinthetné a mérkőzést. Ha megkapjuk az engedélyt, akkor néhány hiányosságot még pótolni kell a meccsig. Tíz nap múlva jelzik körülbelül, hogy a kettő közül melyik stadionban rendezhetjük meg a találkozót. A nyíregyháziak egyébként ezúttal is nagyon készségesek voltak, támogatnak bennünket, és mindent megtesznek, hogy ott játszhassuk a BL-selejtezőt.”

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
7 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
14 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
41 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
45 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája