BL-döntő: Di Matteót és Drogbát is marasztalhatják a Chelsea-nél

2012.05.20. 14:27
Címkék
A Bajnokok Ligája-győzelem után a közvélemény és a Chelsea-szurkolók is érdeklődve várják, hogy mi lesz Roberto Di Matteo sorsa a menedzseri poszton. Bruce Buck elnök a Sky Sports Tv-nek elmondta, Di Matteo komoly jelölt a posztra, közben már a napokban leülhetnek tárgyalni Didier Drogba ügynökével is a hosszabbításról.

„Kiváló munkát végzett, a játékosok újra magabiztosak lettek az irányításával, amely a teljesítményükön is meglátszódott. Az elmúlt hetekben nem foglalkoztunk a menedzseri poszt kérdésével, hiszen fontos meccseink voltak a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában, de most döntenünk kell. Roberto is ott van természetesen a kalapban, komoly jelölt a posztra″ – mondta Bruce, kifejezve, hogy a menedzser ismeretében lehet majd rátérni a játékoskerettel kapcsolatos kérdésekre.

Ron Gourlay ügyvezető igazgató szerint a napokban leülnek Didier Drogba ügynökével is:

„Didier a nagy meccsek specialistája, és ezt megint bizonyította. Azt kell tennünk, ami a legjobb a Chelsea-nek és Drogbának, meglátjuk, hogy végződnek a tárgyalások.″

Mint ismert, a BL fináléját a Chelsea nyerte tizenegyesekkel a házigazda Bayern München ellen.

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
7 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
14 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
41 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
45 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája