Chelsea: a döntőn bevetett BL-újonc 125 ezer fontért került a klubhoz

2012.05.19. 21:47
Címkék
Élete lehetőségét kapta meg Roberto Di Matteótól, a Chelsea olasz menedzserétől a 22 éves angol Ryan Bertrand, aki a Bajnokok Ligája történetében elsőként a fináléban debütált. A balszélső 2005-ben került a Chelsea-hez, s arra is hat évet kellett várnia, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba.

A 22 éves Ryan Bertrand a Gillingamnél nevelkedett, s 16. születésnapja közeledtével került a Chelsea-hez 125 ezer font ellenében. Azóta szinte minden szezonban kölcsönadták. Kalandos évei során a Bournemouthnál 2006-ban megrepedt a lépe, 2008-ban a Norwich szurkolói elnevezték Plasticnak a belga Plastic Bertrans popzenész után, s akárhová adták kölcsön, szinte minden alkalommal végleg szerződtetni szerette volna az alsóbb osztályú klub.

A Chelsea azonban ragaszkodott hozzá, első bajnokiját 2011 áprilisában játszotta Ashley Cole cseréjeként, a Birmingham City ellen gólpasszal mutatkozott be. Augusztusban új, négyéves megállapodást írt alá, s André Villas-Boas már nem adta kölcsön, balhátvédként Cole tanonca lett.

Hat évvel Chelsea-hez kerülése után kezdőként is bemutatkozott a klubban, a Fulham elleni Ligakupa-meccsen. Bajnokikon is egyre többet szerepelt, áprilisban a Wigan ellen először kezdett a Premier League-ben, és a 2–1-re megnyert meccsen meg is választották a meccs emberének.

Az angol utánpótlás-válogatottakban összesen 31-szer pályára lépett, az olimpiai szereplésben méltán reménykedő Bertrand a Liverpool elleni FA-kupa-döntőt még kihagyta, ám a BL-ben megkapta élete eddigi legnagyobb lehetőségét.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
7 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
26 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
34 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája