José Mourinho: Otthon nyerünk, és kész!

2012.02.22. 09:49
null
José Mourinho nem maradéktalanul elégedett, de nem is aggódik különösképpen (Fotó: Action Images)
Címkék
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője nem tekinti drámainak, hogy csapata 1–1-es döntetlent játszott a CSZKA Moszkva otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A portugál szakember elmondása szerint hazai pályán nyer a spanyol együttes, és bejut a negyeddöntőbe.

„A látottak alapján egyáltalán nem vagyok elégedett az eredménnyel, noha a hazai visszavágó ismeretében az egy egy elfogadható. Elsősorban a második félidő miatt van hiányérzetem, mert meg kellett volna szereznünk a második gólt, amivel megrogyasztottuk volna a CSZKA Moszkvát. Voltak is lehetőségeink” – kezdte nyilatkozatát José Mourinho, aki nem volt maradéktalanul elégedett a játékvezetéssel sem:

„Mindenképpen jobb játékvezetést várok a visszavágón, mert a bíró ezúttal túlságosan is kedvezett a moszkvaiaknak, engedte, hogy a CSZKA játékosai időnként átlépjék a sportszerűség határát, többször is felmutathatta volna nekik a sárga lapot” – tette hozzá a portugál szakember, aki magabiztos, a madridi mérkőzést megelőzően.

„Nem szokásom tippelgetni, de most kivételt teszek: otthon nyerünk, és kész” – válaszolta Mourinho a visszavágó esélyeit firtató kérdésre.

A spanyolok középpályása, Xabi Alonso sem éppen repesett az örömtől az 1–1-et követően.

„Nagy kár, hogy nem tudtuk megszerezni a találkozót eldöntő második gólt, amellyel sokkal jobb helyzetben várnánk a második meccset, ehelyett az utolsó másodpercekben kaptunk egyet – mondta Xabi Alonso. – Az, hogy nem szereztünk újabb találatot, mérkőzésben tartotta a hazaiakat, aztán rúgtak egyet a legvégén, amely után már nem maradt idő semmire.”

Leonyid Szluckij, a CSZKA Moszkva vezetőedzője szerint a ráadásában szerzett gólnak köszönhetően megmaradt az orosz csapat esélye a továbbjutásra.

„Hatalmas dolog, hogy betaláltunk a hosszabbításban, ami után eséllyel utazhatunk a visszavágóra. Természetesen Wernbloom a góljával lett hős, de az egész találkozón remekül kivette a részét a védekezésből” – mondta Leonyid Szluckij.

A téli átigazolási időszakban az AZ-től a CSZKA-hoz szerződő Pontus Wernbloom érthetően elégedetten nyilatkozott a mérkőzést követően.

„Varázslatos volt, hogy a kilencvenharmadik percben egyenlíteni tudtunk, számomra pedig nagyszerű volt a debütálás – kezdte a moszkvaiak gólszerzője, Wernbloom. – Szép emlékeket őrzök majd erről a találkozóról, ha majd megöregszem, lesz mit mesélnem az unokáimnak.”

„Nem dolgoztunk ki túl sok lehetőséget, ugyanakkor a második félidőben feljavult a játékunk – tette hozzá a svéd középpályás. – A Realnak jobbak az esélyei, de mi is örülünk az egy egyes eredménynek.”

CSZKA MOSZKVA–REAL MADRID 1–1

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
CSZKA MOSZKVA (orosz)–REAL MADRID (spanyol) 1–1
Gólszerző: Wernbloom (93.), ill. C. Ronaldo (28.)
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
16 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
39 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája