A Vidi-védők szerint igazságtalanul bántják őket

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 11:26
null
Nagyot küzdött a Videoton, de kiesett a BL-ből (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Noha szerdán, hazai környezetben a Videoton 3–2-re győzött a Sturm Graz ellen, az osztrák csapat maradt állva a Bajnokok Ligája-selejtezőben (4–3-as összesítéssel), a magyar aranyérmes számára pedig máris véget ért a nemzetközi szereplés. Azt is mondhatnánk, egy álommal kevesebb, csakhogy a fehérváriak középpályása, Sándor György azt állítja, igenis jó úton indult el a csapata.

„A két mérkőzés összképe alapján számomra egyértelmű: a Videotonnak kellett volna a következő körbe jutnia, azonban ha összehasonlítjuk a körülményeket, amelyek körülveszik a labdarúgást, akkor már a Graz továbbjutása a realitás. A mi klubunk semmivel sem kevesebb, mint az osztrák aranyérmesé, csakhogy míg Magyarországon évente csak egy-két olyan hangulatú meccset játszunk, mint szerdán, Grazban egy szimpla bajnokira is kimennek mondjuk nyolcezren. Nálunk? Jó esetben a Ferencváros ellen vannak ennyien. Nem mindegy, nagyon nem mindegy..." – értékelte a Sturm Graz elleni BL-párharcot a Nemzeti Sportnak Sándor György.

„Valamennyien azért lettünk labdarúgók, hogy olyan kiemelt mérkőzéseken játszhassunk, mint a Graz elleni. Egy klubcsapat életében egyértelműen a Bajnokok Ligája-szereplés jelenti a csúcsot. Nem tehetünk mást, az előttünk álló évben azért fogunk dolgozni, hogy jövőre újra eljussunk ebbe a sorozatba. És akkor remélhetőleg nem azt kell hallgatnunk, hogy szimpatikus vesztesek vagyunk..." – tette hozzá a bajnoki címvédő játékosa.

ELEK: VAN MIRE ÉPÍTENI

„Természetesen csalódottak vagyunk. Ami a legrosszabb, hogy most egy évet kell várnunk arra, hogy megint egy ilyen mérkőzést játszhassunk. De túl kell tennünk magunkat a negatív dolgokon, és a Sturm elleni visszavágó első negyvenöt percére kell építkeznünk. A védelemben elkövetett hibáinkat ki kell javítanunk, a támadójátékunkat viszont át kell mentenünk a bajnoki mérkőzésekre is. Az öltözőben mindenkinek az volt a véleménye, hogy így néz ki egy igazi futballmérkőzés. Ezért bízunk abban, hogy a szurkolók is rendszeresen nagy létszámban jönnek ki biztatni bennünket" – nyilatkozta Elek Ákos a vidi.hu-nak.

A klagenfurti, valamint a székesfehérvári mérkőzésen is egyaránt két gólt kapott a Videoton. A találkozók után éles bírálat érte a gárda védelmét. Lipták Zoltánt bosszantja a sok bántó szó.

„Bosszant a sok bántó szó – kezdte a Nemzeti Sportnak Lipták Zoltán. – A lefújás óta kaptunk hideget-meleget, márpedig a futball már csak olyan, minden találat hibából születik. Értetlenül állok a felénk áradó ellenszenv előtt, a mostani és a kinti mérkőzés után is a csapat gyenge védekezését vették elő. Holott arról miért nem esik szó, hogy Klagenfurtban vajon miért nem találtunk az ellenfél kapujába?"

Horváth Gábor, a Videoton másik belső védője szerint igazságtalanul bántják őket, építő jellegű kritikát pedig nem is kaptak.

„Ha valaki képességbeli problémáinkkal magyarázza a kapott gólokat, az nincs tisztában a kvalitásunkkal. Sokunkat igazságtalanul bántanak, és nem építő jellegű bírálatot kapunk, hanem csak a lehúzás megy" – nyilatkozta kissé indulatosan Horváth Gábor.

BAJNOKOK LIGÁJA – EMLÉKEZTETŐ
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
VIDEOTON–STURM GRAZ (osztrák) 3–2
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. Vezette: Sztavrev (macedón)
Videoton: Tujvel – Brachi, Lipták, Horváth G., H. Sánchez – Nagy D., Mitrovics, Sándor Gy. (Nikolics, 76.), Elek Á. (Polonkai, 65.), Gosztonyi (Walter, 79.) – André Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa
Sturm: Gratzei – Pürcher (Kopkadze, a szünetben), Feldhofer, Burgstaller, Standfest – Weber – Hölzl, Koch, Wolf (Ehrenreich, 83.) – Muratovics, Szabics (Kienast, a szünetben). Vezetőedző: Franco Foda
Gólszerzők: Elek Á. (27.), Sándor Gy. (32.), Lipták (45.), ill. Hölzl (28.), Feldhofer (39.)
Összesítésben: 3–4

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
5 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
5 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
5 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
5 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
5 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
5 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik