BL: Ha úgy játszunk, mint Rómában, akkor nem nyerünk - Guardiola

2011.05.27. 22:11
Címkék
A mérkőzés előtti napon adott nyilatkozatával sem hazudtolta meg magát Pep Guardiola, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája-döntőre készülő szakvezetője, hiszen továbbra is azon mesterkedik ezerrel, hogy levegye csapatáról és játékosairól a közvéleménytől és a saját drukkerektől kapott terhet.

„Ha úgy játszunk, mint a római döntőben, akkor nem tudunk nyerni – utalt a 2009-es BL-döntőre a szakvezető, akinek csapata akkor 2–0-ra győzött a Manchester United ellen. – Visszagondolva az akkori találkozóra tisztában vagyok azzal, hogy rosszabbul játszottunk, mint vártam. Néhány dolgot biztos meg kell változtatnunk ahhoz képest."

A katalán tréner elárulta, hogy döntött már a kezdőcsapat összeállításáról, bár nevekkel nem szolgált.

Ennek ellenére a spanyol sajtó biztosra veszi, hogy mindenfajta előrejelzéssel ellentétben Éric Abidalt mégsem meri beállítani a kezdőbe Guardiola, így Carles Puyol lehet a balhátvéd, míg a védelem közepén a Javier Mascherano, Gerard Piqué páros kap szerepet. A többi pedig papírforma: a negyedik védő Dani Alves lesz, a középpályán Busquets, Xavi és Iniesta, a csatársorban Messi, Villa és Pedro játszhat, a kapuban Víctor Valdés áll majd.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
2 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
7 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
17 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
24 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
29 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
44 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
48 perce