Barca: Nagy László beszélt Puyollal, mindketten BL-győzelmet akarnak

2011.05.25. 14:19
Címkék
Az El Mundo Deportivo érdekes párhuzamot állított az FC Barcelona két szakosztálya között: a labdarúgó- és a férfi kézilabdacsapat is most hétvégén zsebelheti be a Bajnokok Ligáját. A két kapitány, Carles Puyol és Nagy László megbeszélte: a cél, mindkét trófea elhódítása.

A katalánok labdarúgói május 28-án, szombaton a Manchester United ellen lépnek pályára a BL fináléjában a londoni Wembley-ben, míg a Barcelona Borges szombaton (a Löwen ellen) és vasárnap szerepel a legrangosabb európai kupa négyes döntőjében Kölnben.

Carles Puyol, a futballcsapat kapitánya még korábban, a Deportivo ellen 0–0-ra végződő bajnokira invitálta eszmecserére a kézilabdázók vezérét, Nagy Lászlót, hogy együtt tekintsék meg a lelátóról a találkozót épp egy nappal azután, hogy Nagyék (is) bebiztosították bajnoki címüket, amit a meccs kezdete előtt a pályán ünnepeltek. A BL-győzelmet közös álomként fogalmazta meg mindkét sportoló.

Egyik vezér számára sem ismeretlen BL-t nyerni: Puyol két ízben, 2006-ban és 2009-ben is a magasba emelhette a BL-serleget, míg Nagy 2005-ben volt részese a kézilabdások nemzetközi sikerében – ám akkor még nem csapatkapitányként. Előbbi szombat este harmadszor, utóbbi vasárnap először vezetheti kapitányként győzelemre társait.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
4 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
9 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
29 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
35 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
41 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
56 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
59 perce