BL: Guti szerint szégyen, hogy kiestek, csapatként voltak gyengék

2010.03.11. 00:21
Címkék
A Real Madrid középpályása, Guti szerint szégyen, hogy csapata kiesett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A spanyol játékos úgy véli, csapatként mondtak csődöt a Lyon ellen.

„Ez igazi szégyen. Megint megmutattuk, hogy nagy mérkőzésen nem tudjuk végleg elintézni az ellenfelünket. A második félidőben nem úgy futballoztunk, ahogyan tudunk" – mondta a Lyon elleni döntetlen után Guti, aki szerint csapatként kellett volna jobban teljesíteniük.

A spanyol középpályás szerint ez a második félidőben a Lyonra volt jellemző, ezért győzte le a Real Madridot.

„Egyből elkezdtek támadni, amikor meglátták, hogy nem tudjuk úgy uralni a mérkőzést, mint a szünet előtt. Ebben az időszakban váltak igazi csapattá" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Nigéria

Kosárlabda
9 perce

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
19 perce

Russell a leggyorsabb a monzai időmérő előtt

F1
33 perce

Pogacar szerződést hosszabbított az UAE-vel, de idén már nem versenyez

Kerékpár
35 perce

Női kosár-vb: nagy meglepetéssel indult a szombat, Mali legyőzte a spanyolokat

Kosárlabda
38 perce

Nemzetek Ligája: Modric 41 évesen is ott lesz a horvátok keretében

Minden más foci
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
1 órája

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
2 órája