„Beckhamnek nem lesz bérelt helye az MU ellen”

2010.02.14. 16:04
null
Beckham nem biztos, hogy kezd kedden az MU ellen (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az olasz AC Milan brazil szakvezetője, Leonardo csapata pénteki, Udinese elleni bajnoki sikerét követően már a Manchester United elleni keddi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre koncentrál. Újságíróknak elmondta, tisztában van azzal, hogy David Beckham számára milyen különleges mérkőzés következik, de egyáltalán nem biztos, hogy az angol középpályás helyet kap a Milan kezdőcsapatában. 


„Tisztában vagyok vele, hogy David számára nagyon speciális meccs következik kedden, úgy is fogalmazhatunk, hogy a saját csapata ellen játszhat" – kezdte Beckhammel kapcsolatos nyilatkozatát Leonardo.

„Ugyanakkor nekünk részletesen ki kell elemeznünk a lehetőségeinket, sok jó formában lévő játékosunk van, a lehető legjobb kezdőcsapatot kell megtalálnunk" – fogalmazott a brazil szakember, aki szavaival arra utalt, egyáltalán nem biztos, hogy Beckham kezd a Manchester United ellen.  

Leonardo ezt követően hosszasan dicsérte angol játékosát, amiből úgy tűnik, a középpályás biztosan pályára lép majd kedden, még ha nem is kezdőként.

„Beckham szinte bárhol bevethető, nagyon intelligens futballista, nem okoz gondot megtalálni a helyét a csapatban, mert remekül tud alkalmazkodni ahhoz, amit tőle elvárnak. Sikerült újra beilleszkednie az együttesbe, tudjuk, mire képes" – áradozott a Milanhoz decemberben visszatért futballistáról Leonardo.

Beckhammel kapcsolatban egyébként korábbi edzője, a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson is úgy nyilatkozott, nem valószínű, hogy kezdő lesz a BL-nyolcaddöntő első, milánói mérkőzésén.

„Kaká a távozásával hatalmas űrt hagyott maga után. Ezt Leonardo azzal próbálta betölteni, hogy a gyémánt alakzat helyett négy-három-hármat játszatott, ez a milánói derbiig működött is. A Milannak óriási szüksége van Pato kreativitására, és ha a brazil rendben van, akkor ő lesz a kezdőben, nem David Beckham. Róla egyébként is mindent tudunk" – mondta Ferguson a La Gazzetta dello Sportnak.

 

Legfrissebb hírek

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
13 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
23 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
27 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
31 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
48 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
59 perce