Bajnokok Ligája: Pereira, Meireles és Hulk is pályára léphet a Portóban

2010.02.16. 16:32
Címkék
Az Arsenal elleni szerdai Bajnokok Ligája mérkőzésen pályára léphet Álvaro Pereira, Raul Meireles és Hulk is a Porto színeiben – nyilatkozta a keddi sajtótájékoztatón Jesualdo Ferreira, a portugál csapat vezetőedzője, aki negyeddöntőbe várja jó formában lévő csapatát.
David Addyt, Diego Valerit és Orlando Sát viszont nem nevezi a nyolcaddöntő első mérkőzésére a portugál szakember, aki úgy nyilatkozott, a szerdai mérkőzésen természetesen mindkét csapat győzelmi reményekkel lép majd pályára, a kiegyenlítettnek ígérkező találkozót valószínűleg az dönti el, hogy melyik együttes lesz jobb állapotban mentálisan.„Az Arsenal egy kisebb hullámvölgy után most ismét a csúcs közelében van, de azt hiszem, saját csapatom is jó formát mutat. Reményeim szerint a holnapi mérkőzés ezt igazolja majd. Szeretném, ha sikerülne a negyeddöntőbe jutnunk” – nyilatkozta Ferreira.
Legfrissebb hírek

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
12 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
17 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
27 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
31 perce

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
35 perce

Tényleg bajnokesélyesek a fővárosiak? A hajrában két gólt szerezve verte meg az Atalantát Gasperini Romája

Olasz labdarúgás
53 perce

Rajindra Campbell 23 méter felett súlylökésben, Masai Russell megingathatatlan!

Atlétika
1 órája