Bajnokok Ligája: a Lyon elnöke reméli, Benzema nem brillírozik ellenük

2009.12.18. 14:53
Címkék
Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke elmondta, kiváltságnak érzi, hogy ismét a Real Madriddal hozta össze csapatát a sors, és bízik benne, hogy klubja korábbi játékosa, Karim Benzema nem nyújt majd jó teljesítményt a franciák ellen.

„Kiváltság, hogy a Real Madrid ellen játszhatunk. Már négy alkalommal volt szerencsénk a spanyol együttessel megmérkőzni a BL-ben, és sohasem kaptunk ki, de azért persze nem lesz könnyű dolgunk. Nagyszerű csapat a madridi, és plusz motivációt jelent a számára, hogy a Bernabéu-stadionban lesz a finálé" – mondta Aulas.

„Ki kell lábalnunk a gödörből. Nem mi vagyunk az esélyesek, azonban bizonyíthatjuk, hogy jók vagyunk. Karim Benzema visszatérhet Lyonba, ám remélem, nem okoz kárt nekünk" – tette hozzá az elnök.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
1 perce

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
22 perce

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
1 órája

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
8 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
9 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik