UEFA: december 18-án lesz a BL- és El-sorsolás, de fordított időrendben

2009.11.24. 20:18
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ma tette hivatalossá, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga tavaszi, egyenes kieséses szakaszának sorsolását december 18-án, pénteken tartják a szervezet nyoni székházában.

Érdekesség, hogy a szokásostól ezúttal eltérő lesz az esemény időrendje: 12 órától az Európa-liga, 13 órától pedig a BL kerül terítékre.

A ceremónián sorsolják ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását; minden csoportelső mellé egy-egy csoportmásodikat rendelnek, természetesen olyat, amellyel nem egy kvartettben küzdött a főtáblán. További szabály, hogy a nyolcaddöntőben azonos országbeli együttesek nem kerülhetnek szembe egymással, és a csoportelsők játsszák a visszavágót hazai környezetben. 

Az Európa-ligában két kör, a 32-es tábla, valamint a nyolcaddöntő párosítása válil ismertté december 18-án. Ebben a sorozatban a 12 csoportelsőhöz és a legjobb négy BL-csoportharmadikhoz sorsolják az El csoportmásodikjait és a többi BL-csoportharmadikat.

Itt is érvényesül a fentebb már említett elv, azaz az El-ben korábban egy csoportban lévő együttesek nem kerülhetnek össze, mint ahogy azonos országból érkező klubok sem, és természetesen itt is a jobb helyzetből induló együttesek játszhatják a visszavágót hazai pályán.

Legfrissebb hírek

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
2 perce

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
24 perce

A 10-es mez: Vitális Milán egyre inkább otthon van Athénban

Légiósok
39 perce

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
46 perce

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
1 órája

Márton Gréta: Nagyon nehéz volt elfogadni a sérülést...

Kézilabda
1 órája

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
2 órája