Gyér érdeklődés a DVSC firenzei fellépése iránt

Vágólapra másolva!
2009.11.03. 13:00
Címkék
Egyelőre nem túl nagy az érdeklődés Firenzében a DVSC elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés iránt. Eddig alig több mint 16 ezer jegy talált gazdára, és a Fiorentina általános igazgatója külön kérte is a szurkolókat, hogy menjenek ki a stadionba biztatni kedvenceiket.

 

Czvitkovicsék Budapesten egy góllal kaptak ki (Fotó: Action Images)
Czvitkovicsék Budapesten egy góllal kaptak ki (Fotó: Action Images)

„Kulcsfontotsságú mérkőzés lesz számunkra, ezért reméljük, hogy a szurkolók meggondolják magukat és kijönnek a stadionba. Olyan mérkőzés lesz, amelyen ha győzünk, hatalmas lépést teszünk a továbbjutás felé. Amikor azonban kevés néző van jelen, a játékosok adrenalinszintje is csökken" – mondta Sandro Mencucci általános igazgató.

„Félek, hogy az üres lelátók miatt a futballisták veszítenek a motivációjukból. Megértem azokat, akik a spórolásra gondolva nem akarnak kijönni holnap este, de nagyon jól jönne a drukkereinktől egy plusz lökés" – tette hozzá a sportvezető.

Mencucci a mondandójában tehát a gazdasági válságot, s nem az esetleges „érdektelen" ellenfelet jelölte meg a visszafogott jegyvásárlás okának. Eddig 16 200 tikett talált gazdára.

Magyar részről mintegy 1500 szurkolót várnak a BL-csoportmérkőzésre. Közülük többen már elindultak Firenzébe. A legtöbben autóval, illetve busszal vágtak neki az olaszországi utazásnak.

A helyi szervezők külön szolgáltatással készülnek a magyarok vendégül látására: „idegenvezetők" feladata lesz, hogy segítsék a magyar szimpatizánsokat az itáliai városban.

Eközben a magyar csapat is elindult a dél-európai országba. A Debrecen 18 fős kerettel, egy 55 fős különgépen vágott neki az útnak.

A sérült Mészáros Norbert és Mirszad Mijadinoszki itthon maradt, de nem utazott Firenzébe Oláh Lóránt sem.

A szerdán 20.45-kor kezdődő találkozót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

A LOKI UTAZÓ KERETE
Vukasin Polekszics, Djordje Pantics, Bernáth Csaba, Bodnár László, Komlósi Ádám, Szélesi Zoltán, Fodor Marcell, Leandro, Laczkó Zsolt, Dombi Tibor, Czvitkovics Péter, Varga József, Kiss Zoltán, Katona Attila, Luis Ramos, Szakály Péter, Adamo Coulibaly, Rudolf Gergely.
Legfrissebb hírek

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
40 perce

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
45 perce

Magyar Sport Napja: hat korábbi klasszis együtt örökítette meg a kézlenyomatát

Egyéb egyéni
52 perce

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
55 perce

Vízilabda: kezdődnek a korosztályos bajnokságok nyolcas döntői

Utánpótlássport
1 órája

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
1 órája

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik