BL: az angol újságírók nem ismerik a Debrecent, de tisztelik

MTI MTIMTI MTI
2009.09.15. 16:02
Címkék
Szerdán (20:45 órakor) az első számú labdarúgó európai kupasorozatban, azaz a Bajnokok Ligájában fogadja az ötszörös győztes Liverpool a Debrecent. A magyar csapat számára már a pontszerzés is bravúrnak számítana az Anfield Roadon.
„Esélylatolgatásokba nem lehet belemenni, hiszen ilyen kaliberű csapat ellen, ebben az összetételben még nem léptünk pályára – nyilatkozott Herczeg András vezetőedző a DVSC-TEVA honlapján. – A mérkőzésen dől el, mire leszünk képesek. Természetesen lehet mondani nagy szavakat, hogy bátran és elszántan játszunk, de azért nem mindegy, mit enged meg az ellenfél.”A vendégeknél hiányozni fog a sérült Rudolf Gergely, valamint Szélesi Zoltán. Sárga lapok miatt Varga József és Dombi Tibor sem léphet pályára.  „Persze, hogy bennem van, milyen jó lenne gólt szerezni, de két lábbal kell állni a földön. Nekünk az a feladatunk, hogy tisztességgel, becsülettel a legjobb teljesítményt próbáljuk nyújtani” – nyilatkozott Herczeg.A szigetországi újságírók nem sokat tudnak a magyar aranyérmesről. A média képviselői között általános a vélekedés, hogy az a csapat, amely kvalifikálta magát a BL csoportküzdelmeibe, ráadásul hazája bajnoka, nem lehet gyenge ellenfél.A Daily Mirror újságírója – aki a magyarok közül egyedül Bodnár László nevét ismerte, őt is csak bírósági ügye miatt – szerint a Liverpool mindent belead majd a szerdai összecsapáson, hiszen a gárda nem kezdte túl jól a bajnokságot, ezért a játékosoknak szükségük van a győzelem ízére, hogy nőjön az önbizalmuk.
Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
13 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
28 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
33 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
36 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
1 órája