„Védekezni kötelező, támadni viszont muszáj"

Vágólapra másolva!
2009.08.19. 08:30
Címkék
Hatalmas felhajtás övezte a DVSC gépének landolását Szófiában: a Levszki ellen szerdán a Bajnokok Ligája főtáblájáért harcoló magyar aranyérmes edzőjét már a reptéren megrohamozták az újságírók, akik ötven-ötven százalékra teszik az esélyeket, ahogy a bolgár szurkolók és a szakvezetőség is. Czvitkovics Péter a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy a Debrecennek a mai szófiai mérkőzésen is a saját játékát kell játszania.
Dombi Tiborék Bulgáriában is támadni szeretnének (Fotó: Mirkó István)
Dombi Tiborék Bulgáriában is támadni szeretnének (Fotó: Mirkó István)

 „A bolgár klubfoci nem túl jó. A mostani Levszki pedig nem olyan erős, mint a három évvel ezelőtti, amely a Bajnokok Ligájában szerepelt. Alig maradtak abból a társaságból néhányan, de a miénk, szeretjük" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Debrecen szálláshelyéül szolgáló szófiai Grand Hotel egyik alkalmazottja, Hriszto.

„Tudják, az a gond, hogy a kupát is beleszámítva a Levszkinek négy-öt kemény meccse van egy szezonban, úgy viszont képtelenség fejlődni, ha egy elvileg tétre menő összecsapás nem több puszta edzésjátéknál. A helyi média azt sulykolja, hogy azonosak az esélyek, de a szurkoló mi mást várna a csapatától, mint győzelmet. Abban csak reménykedem, hogy nyerünk, arra viszont a nyakamat tenném, hogy ugyanolyan lassan kezdjük majd a meccset, mint a Baki elleni találkozókat. Álmosan nyitottunk, és most sem lesz másként, mitől is lenne? Az első félidő nulla nullával fejeződik be" – értékelt a cseppet sem elvakult szurkoló.

Érdekes, hogy a ma este 20.45 órától kezdődő Levszki Szófia–DVSC mérkőzés előtt hasonlóan nyilatkozott a hazaiak vezetőedzője, Ratko Dosztanics is.

„Vagy Bajnokok Ligája, vagy Európa-liga, már elértük, amit akartunk. A Levszki óriási siker kapujában áll, nincs mit veszítenie, viszont rengeteget nyerhet, szóval nincs miért rohannunk – fogalmazott a szakember. – Nem rohanunk neki a magyaroknak."

„Türelmesnek kell maradnunk, nem szükséges felpörgetnünk a tempót. Agresszíven, de bölcsen és okosan kell futballoznunk" – tette hozzá Dosztanics.

A DVSC-t irányító Herczeg András viszont nem hisz kollégájának.

„Nem hiszem, hogy visszafogott lesz majd a Levszki, az ellenkezőjére készülünk fel, látva a Baki elleni hazai meccsük felvételét. Ki van zárva, hogy az a közönség, amely az ellenfelet minden labdaérintésénél akkurátusan kifütyüli, engedné a laza kezdést. A temperamentum a döntő" – mondta a debreceni klubmenedzser.

A temperamentum, no meg a játékstílus. Czvitkovics Péter a Nemzeti Sportnak elmondta, a DVSC támadó szellemű csapat, és ez a Levszki ellen is látszani fog, ennek ellenére a továbbjutást nem Bulgáriában kell eldönteni.

„Nem adhatjuk fel saját stílusunkat, nem vezet jóra, ha egy csapat a bekkelésre alapoz. Védekezni kötelező, támadni viszont muszáj – különben aligha nyersz. De a győzelemnél akad nemesebb cél: be akarunk jutni a Bajnokok Ligájába. Ennek ágyazna meg a szófiai jó eredmény. Kétmeccsnyi távolságra vagyunk álmunk megvalósításától" – mondta Czvitkovics.

 JOAOZINHÓRA FIGYELNI KELL, NEM LESZ TELT HÁZ

A bolgár szakírók szerint a két és fél (Lúcio Wagner megkapta a bolgár állampolgárságot) brazil futballista közül Joaozinho a Levszki legjobbja – csak törékeny, mint a szalma, fűzik hozzá valamennyien a bókhoz. A szélső – alighanem csereként – mégis szóhoz jut a Loki ellen, Ratko Dosztanics tizennyolcas meccskeretébe legalábbis befért a dél-amerikai légiós, ellentétben a szombaton a Minyor Pernik elleni bajnokin térdsérülést szenvedő Zsivko Milanovval, aki a húszezer néző egyike lesz a Georgi Aszparuhov Stadionban. A kedd esti jegyeladások alapján nem számítanak telt házra a szervezők, akik mindentől függetlenül egyvalamire feltétlenül büszkék: a Levszki létesítményének játékterénél nincs jobb Bulgáriában, sőt a Balkánon – állítják.

A 20.45 órakor kezdődő találkozót nyomon követheti a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításán keresztül!

Legfrissebb hírek

Liga 2: idén először kapott ki a már élvonalba jutott Csíkszereda

Minden más foci
19 perce

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
53 perce

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
1 órája

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
2 órája

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2 órája

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik