BL-selejtező: Bodnár telt házat és fantasztikus buzdítást vár

2009.08.19. 23:08
Címkék
Óriási esélyhez jutott szófiai 2–1-es győzelmével a labdarúgó BL selejtezőjének playoffkörében a DVSC-TEVA, és ezzel a gólszerzők is tökéletesen tisztában vannak.

„Szép labdát kaptam, csak jól el kellett találnom, szerencsére összejött, és bombagól lett. Taktikai utasítás volt, hogy csúszik a talaj, lőjünk távolról bátran. Remélem, a visszavágón telt ház lesz a Puskás Ferenc Stadionban, 40-45 ezer néző buzdít minket” – nyilatkozta a káprázatos gólt szerző Bodnár László.

A második találat szerzője, Czvitkovics Péter szerint a Loki már az első félidőben dönthetett volna.

„A kapufámon kívül is sok lehetőségünk volt, már az első játékrészben eldönthetük volna a mérkőzést. Az egyenlítő gól után a Levszki feljött, de mi szereztük a másodikat. Éreztem, hogy Dombi jól adja be a labdát, megelőztem a védőmet, és onnan már egyszerű dolgom volt” – mondta.

Legfrissebb hírek

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
12 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
22 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
35 perce

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
10 órája