Maarten Stekelenburg portréja

készítette: BACSKAI J.készítette: BACSKAI J.
Vágólapra másolva!
2005.09.07. 15:10
Maarten Stekelenburg a holland kapusnemzedék legújabb nagyágyúja, akit már régóta Edwin van der Sar utódjának tartanak, Marco van Basten is behívta őt szövetségi edzői karrierjének első válogatott keretébe.
A kis Maarten 15 éves korában érkezett a VV Schotenből a sokcsatornás városba (nevelőegyesülete a Zandvoort '74 volt), s ottani viszonyokhoz képest megdöbbentően sokára, csak 22 éves korára érett meg az első csapat kerettagságára. Időközben az összes utánpótlásgárdát bejárta (ahol általában csak második számú hálóőrnek számított a belga Bram Verbist mögött), majd a felnőttek között a 2002-es Holland Kupa-küzdelmekben esett át a tűzkeresztségen, ezután pedig gól nélkül hozta a PSV elleni augusztusi Szuperkupa-döntőt.

Igazából 2002 őszén jött el Steke ideje, amikor a román Bogdan Lobont és a horvát Joey Didulica is megsérült, így kényszerűségből az ifjonc vette át helyüket a háló előtt. Augusztus 18-án debütált az Utrecht ellen s még nyolc bajnokit kapott abban a szezonban, ráadásul négyszer a BL-ben is szerepelhetett, bár összesített 6.1-es átlaga nem mondható kimagaslónak. Természetesen a holland U-21-es válogatottnak is állandó tagja volt, akikkel viszont nagy meglepetésre lemaradt a németországi 2004-es ifjúsági Európa-bajnokságról.

2003-ben csak eggyel több alkalommal szerepelhetett az Ajaxban, mint egy évvel előtte, Lobonttal és Sander Boschkerrel vívott nagy csatát az egyes mezért, s néhány sérülése ellenére is kimagasló, 6.4-es áltaggal búcsúzhatott második profiszezonjától. 2004 nyarán távozott Boschker, érkezett helyére a veterán, 34 éves dél-afrikai Hans Vonk - egyértelműen a kispadra -, így hősünk egész nyáron nagy csatát vívott a román Lobonttal Ronald Koeman kegyeiért és az 1-es mezért.

A nemzet egykori pulykatojásképű bombázója, Ronald végül is honfitársa mellett döntött, így ő szaladt neki kezdő kapusként a 2004/05-ös idénynek - ráadásul szeptemberben Liechtenstein ellen a válogatottban is bemutatkozhatott egy vb-selejtezőn! A félidőben állt be a megsérült Edwin van der Sar helyére a colos portás, aki a későbbiekben is gyakori kerettag volt az Oranjében. Bár Erdevisiebeli 6.2-es átlaga kiegyensúlyozott teljesítményre utal, ráadásul egyetlen egyszer sem kapott ki a gárda, ha Steke védte a kaput, Vonk több mérkőzésen húzhatott kesztyűt, mint ő.

A szezonban afféle "kapusrulettet" láthattunk, mint az ottani sajtóban nevezte, hiszen Maarten, Vonk és a román Lobont felváltva álltak a háló elé - Stekelenburg a 2005-ös szezont viszont egy három hónapos sérüléssel kezdte, amit a Boca elleni felkészülési torna alkalmával szenvedett el. Pedig Danny Blind mesternek statisztikai alapon hozzá kellett volna ragaszkodnia: három szezonja alatt a felnőtteknél mindössze három bajnokin hagyhatta el pont nélkül a piros-fehér gárda a gyepet, ha Stekelenburg is szerepet kapott!

A következő idényre kezdő lett klubjában, a kispadról nézhette végig a 2006-os világbajnokságot, az azt követő Eb-selejtezőkön pedig négy alkalommal is kapuba állhatott. Van der Sar 2008-ban visszavonul a válogatottól, így felvirrad végre hősünk Oranje-napja is.

2000/01
Ajax
0
0
2001/02
Ajax
0
0
2002/03
Ajax
9
0
BL
3
0
6.11
2003/04
Ajax
10
0
BL
3
0
6.35
2004/05
Ajax
11
0
BL+UEFA
2+2
0+0
6.18
2005/06
Ajax
27
0
BL
6
0
6.02
2006/07
Ajax
32
0
BL+UEFA
2+7
0+0
6.10
2007/08
Ajax
35
0
BL+UEFA
2+2
0+0
6.37
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2006
világbajnokság
0
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik