London Marathon: Mo Farah visszatér az áprilisi versenyen

Vágólapra másolva!
2023.01.31. 13:13
null
Mo Farah is indul az áprilisi London Marathonon (Fotó: Getty Images)
Mo Farah, a britek négyszeres olimpiai és hatszoros világbajnok hosszútávfutója is indul áprilisban a London Marathonon, amely várhatóan pályafutása utolsó versenye lesz.

 

Az atléta kedden jelentette be részvételét, és kifejtette: nagyon csalódott volt, amiért tavaly októberben sérülése miatt ki kellett hagynia az eseményt.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy a versenyt idén ismét áprilisban lehet megrendezni, így nem kell egy teljes évet várnom a részvétellel. A London Marathon mindig is különleges volt számomra, nagyon várom, hogy ismételten ott futhassak hazám útjain” – mondta Farah, a britek országos csúcstartója, aki márciusban már 40 éves lesz.

Hozzátette: több olimpiai részvétellel már nem tervez, és azt hiszi, hogy karrierjének utolsó éve lesz az idei. Kiemelte: „csodálatos” pályafutás áll mögötte, és különleges lenne számára mindezt pont a London Maratonnal lezárni.

„Mindig mondtam, hogy jó lenne egyszer megnyerni, de azért ehhez nagyon sok minden kellene. Egyszerűen csak jó lenne pont itt elköszönni, azt hiszem, elég érzelmes búcsú lesz. Büszke vagyok arra, amit pályafutásom során elértem, de szeretnék még egy utolsó erőpróbán részt venni és megnézni, azon mire vagyok képes, mert bizonyítanom már nem kell” – nyilatkozta Farah, aki olimpiai és világbajnoki sikereit 2011 és 2017 között 5000, illetve 10 000 méteren érte el, míg maratonfutóként 2018-ban megnyerte a chicagói versenyt, a londonin pedig harmadik lett.

Ott lesz idén az indulók között a skót Eilish McColgan, a tavalyi Nemzetközösségi Játékok 10 ezres bajnoka is, aki a London Marathon 1996-os női győztesének, Liz McColgannek a 32 éves lánya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik