Atlétikai vb: Gianmarco Tamberi lett a magasugrás világbajnoka

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 22:09
null
Izgalmas döntőben végül Tamberi győzött (Fotó: Szabó Miklós)
Az amerikai JuVaughn Harrison végzett a második helyen, a másik olimpiai bajnok Mutaz Essza Barsim lett a harmadik a budapesti atlétikai világbajnokság férfi magasugró számában, amelyet az olasz Gianmarco Tamberi nyert meg.

 

Rendkívül izgalmasan alakult a magasugródöntő: kezdődött azzal, hogy a később a dobogóra álló hármas tagjai úgy döntöttek, csak 225 centin szállnak be a versenybe, a mezőny többi tagja egyaránt eggyel lejjebb 220-on kezdett.

Az előzetesen legnagyobb esélyesnek tartott két olimpiai bajnok, az olasz Gianmarco Tamberi és a katari Mutaz Essza Barsim aztán elsőre nem vitte át a 225-öt, így ekkor ők álltak az utolsó két helyen. Innentől fogva tokiói olimpián holtversenyben győztes páros tagjai viszont nem tudtak hibázni – legalábbis 236-ig.

Eddigre már csak heten maradtak versenyben, de csak két atléta vitte sikerrel ezt a magasságot: az egyik Tamberi, a másik viszont meglepetésre nem Barsim, hanem a fiatal amerikai JuVaugh Harrison volt. Ő pedig csak másodjára vitte át a 236-ot, ezzel az olasz került lépéselőnybe. A 24 éves amerikai viszont a 238-on már nem tudott túljutni, ami azt jelentette, hogy Tamberi lett a világbajnok – még akkor is, ha ezzel ő sem birkózott már meg.

Ettől függetlenül az utolsó ugrásánál még feltetette 240-re a lécet, de ekkor már meg sem próbálkozott átugrani: csak felfutott a léc alatt a matracra, aztán meg sem állva rohant ki az olasz drukkerekhez ünnepelni, hogy az Európa-bajnoki és az olimpiai bajnoki cím után immár világbajnokságról is van egy aranyérme.

ATLÉTIKAI VB, BUDAPEST
FÉRFI MAGASUGRÁS
DÖNTŐ

1. Gianmarco Tamberi (Olaszország) 236 cm
2. JuVaughn Harrison (Egyesült Államok) 236
3. Mutaz Essza Barsim (Katar) 233

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik