Atlétikai Eb: Kürthy döntős súlylökésben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.27. 09:45
Címkék
A súlylökő Kürthy Lajos bejutott a döntőbe az atlétikai Európa-bajnokságon Helsinkiben.

A szerdán kezdődött Eb első magyar fellépője a selejtezőben harmadikra 19.48 méteres eredményt ért el, ezzel az utolsó, azaz 12. helyen éppen befért a pénteki fináléba – a verseny honlapja szerint. Előtte egy érvénytelen kísérlete volt, majd 19.11 méterrel folytatta.

A 2009-ben fedett pályás Eb-n ötödik Kürthynek ez az első felnőtt szabadtéri világversenye, amelyen döntőbe jutott.

„Nagyon görcsös voltam, nagyon akartam, mert a 2009-es fedett Eb óta nem voltam világversenyen döntőben – nyilatkozta a Mohácsi TE súlylökője a magyar szövetség honlapján. – Mindent megtettem, így is kihegyezett volt, hogy bekerüljek a fináléba. A mozgás nehezen állt össze és pechemre kisméretű súlygolyók voltak. Bízom abban, hogy a döntőben már jóval jobb lesz a forgásom is, és minden rendben lesz."

Az olimpiai induló Kürthy mellett szerdán még hat magyar atléta lesz érdekelve az Eb-n.

Legfrissebb hírek

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
3 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
32 perce

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
38 perce

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
59 perce

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik