Atlétika: A versenyre a legjobb szó az „izgalmas” – Kozák Luca

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2021.05.26. 10:43
null
Kozák Luca nem meggyőződésből, reményből futott (Fotó: Getty Images)
A gátfutó Kozák Luca nem látta tisztán a gátakat sem a mostoha időjárás miatt, de a Gyémánt Liga nyitó versenyén így is megállta a helyét.

 

Kozák Luca május 13-án teljesítette a 100 méteres gátfutásban az olimpiai szintet, 12.81-gyel nyert Savonában, ami szélesre tárt előtte olyan kapukat is, amelyek addig csak résnyire voltak nyitva.

„Tisztában voltunk vele, hogy a Gyémánt Liga-sorozatba mennyire nehéz bekerülni, de amikor teljesítettem a szintet, felgyorsultak az események   – emlékezett vissza a DSC-SI 24 éves versenyzője.  –    Ahogy megírtam a menedzseremnek az eredményemet, három percen belül visszajelzett, hogy gratulál, és közli, hogy meghívást kaptam a Gyémánt Liga tíz nappal későbbi nyitó versenyére.”

A május 23-i gatesheadi viadalon nagyon erős mezőnyben kellett megméretnie magát olyan riválisokkal, mint a brit Tiffany Porter (egyéni csúcsa 12.51) és honfitársa, Cindy Sember (12.51), a jamaicai Megan Tapper (12.61) vagy a bahamai Pedrya Seymour (12.64), s ha ez nem lenne elég, meg kellett küzdenie az időjárási körülményekkel is.

„A versenyre a legjobb szó az »izgalmas«, még aznap délelőtt sem volt jele annak, hogy elromlik az idő, ezért nagyon meglepődtünk, amikor a női százméteres síkfutás után közölték, hogy a lányok 4.4-es szembeszélben futottak. Csak néztünk egymásra, ezt vajon hogyan fogjuk megoldani gátakkal? Azon gondolkodtam, vajon végig tudok-e érni három lépéssel egyik gátról a másikra, vagy a szél miatt távol kerülök tőlük, és valamelyikbe beleakadok?   – fogalmazott a fedett pályán és szabadtéren is országos csúcstartó sprinter.  –    Nem is emlékszem, versenyeztem-e valaha ilyen rossz időjárási körülmények között. Nem láttam tisztán a gátakat, érzésre csináltam mindent, közben reménykedtem, hogy ott vannak, ahol sejtem őket.”

Nem is az időeredményre, hanem a helyezésre hajtott mindenki, és bár Kozák Luca az első gáton kicsit összeakadt Cindy Semberrel, a második felére megőrizték a sebességüket, és mindketten jól jöttek ki belőle, utóbbi 13.28-cal nyert, a magyar atléta második lett 13.37-tel. Ilyen időeredménnyel évek óta nem lenne elégedett normális körülmények között, most azonban nagyon is, mert bizonyította, hogy jó erőben van, és nehéz körülmények között is képes a legjobbat kihozni magából.

Az eső, a hideg és a szél ugyanis rengeteg energiát vesz el a sportolótól, a savasodás miatt úgy érezte a célba érkezés után, mintha négyszáz métert futott volna.

„Inkább gyorsasági állóképességi futás volt ez, és örültem, hogy a végére is maradt erőm, az utolsó néhány gáton még rá tudtam tenni. Gatesheadre még sokáig emlékezni fogunk, de nem lehet mindig meleg, napsütés és hátszél. Az idei három versenyemből mondjuk csak egyen volt jó idő   – tette hozzá Kozák, aki a száz gátat jobban szereti a hatvannál, mert a gyorsaságát szabadtéren jobban tudja kamatoztatni. – Nem vagyok különösebben robbanékony a rajtnál, de a hosszabb távon már kijön a sebesség és a technikai különbségek is. A fedett pályás szezonom nem alakult úgy, ahogy szerettem volna, bennem maradt a nagy eredmény, de nem baj, majd nyáron pótolom.”

Kozák Luca júniusban két-három nemzetközi versenyen szeretne indulni, amelyek közül az egyik az 5-i, a nemzetközi szövetség bronzfokozatú viadala Tatabányán, ezenkívül a versenynaptárban biztos pont az országos bajnokság (június 26–27.) és a Gyulai István Memorial (július 6.), az olimpia előtt szeretne még egy versenyen részt venni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik