Atlétikai Eb: Kővágó döntős helyen, de elégedetlen

2014.08.12. 18:41
Címkék
A diszkoszvetők selejtezőjének első csoportja után döntős helyen áll Kővágó Zoltán a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon.

A londoni olimpia előtt doppingellenőrzés elmulasztásának vádjával eltiltott és idén júniusban, a Gyulai-emlékversenyen győzelemmel visszatérő dobó 59.72 méterrel kezdett, majd 61.14-re javított.

Harmadik kísérletét elrontotta, nem is mérette le, így a hatodik helyen végzett. Az a második csoport eredményei után derül ki, hogy ezzel bekerül-e a legjobb 12 közé, azaz a szerdai fináléba.

„Ilyeneket szoktam dobni az első három sorozatban, de ennél azért jobb formában vagyok" – mondta az MTI-nek a két éve Eb-bronzérmes, a 2004-es athéni olimpián második diszkoszvető, Kővágó Zoltán, akinek idei legjobbja 65.82 méter. Hozzátette: visszatérése óta mindössze három verseny van mögötte.

A 64 méteres selejtező szintet a két sztár, az egyformán olimpiai és világbajnok német Robert Harting (67.01 m) és az észt Gerd Kanter (65.79) elsőre megdobta.

A diszkosz selejtezőjének 18.45 órakor kezdődő második csoportjában szerepel a junior Európa-bajnok Szikszai Róbert.

Legfrissebb hírek

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
22 perce

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
26 perce

NFL: hosszabbításban győzte le a címvédőt, nagy sikert aratott a Broncos – videó

Amerikai sportok
41 perce

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
46 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
1 órája

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2 órája