Atlétika: Usain Bolt nem tört össze a vereségtől

Vágólapra másolva!
2012.06.30. 14:35
Címkék
A két futó edzéseit irányító Glen Millst nem lepte meg, hogy az olimpiai kvalifikációs jamaicai atlétikai bajnokság szombat hajnali 100 méteres versenyében Yohan Blake legyőzte a világcsúcstartó Usain Boltot – és utóbbi sem mutat különösebb csalódottságot.

„Szerintem jó verseny volt, bár a rajtnál mindenki mozgolódott a gépben, az ilyesmi engem mindig megzavar. Az első hatvan méteren jól mentem, és noha a hajrá nem igazán sikerült, összességében rendben voltak a dolgok″ – mondta Bolt, a világ leggyorsabb futója a futam után.

„Kilenc-hetvenöt, ez félelmetes – ízlelgette hajnalban futott egyéni legjobbját Blake. – Világbajnokságot már nyertem, ez tehát kipipálva. Most már Jamaica bajnoka is vagyok, kipipálva. Ennek fényében vágok neki az olimpiának.″

A mindkét jamaicai futó olimpiai felkészülését irányító Glen Mills nem lepődött meg a történteken, és mint elmondta, Bolt elég céltudatos és makacs ahhoz, hogy ne viselje meg a vereség.

„Pontosan ott tartunk, ahol a londoni felkészülés eme fázisában terveztük – mondta Mills. – Fontos volt, hogy megússzák a sérüléseket. A stratégiánknak megfelelően Blake az idén nem versenyzett Európában, így aztán jelenleg sokkal jobb formában van, mint Bolt. Van négy hetünk az olimpiáig, tehát ráérünk még (a formába hozással). Tudjuk, mit kell tennünk, el is fogjuk végezni.″

Legfrissebb hírek

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, most nincs újonc

Magyar válogatott
6 perce

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
6 perce

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
27 perce

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
48 perce

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
50 perce

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
54 perce

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
59 perce

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik